Jihyun:
Hyuk a hétvégén nem keresett fel, csak
Hongbint láttam vasárnap délben füvet nyírni. Kicsit úgy éreztem, ezt az egyéni
műsort nekem szánta, ugyanis nem vett fel hozzá pólót, és amikor „véletlenül”
észrevette, hogy az ablakban állok, széles mosollyal odaintegetett. Nagyon
nagyot tévedett, ha azt hitte, hogy a jó testével levehet a lábamról. Ennél
sokkal, de sokkal több kellett, ha ki akarta ütni Hyukot a nyeregből.
Hétfőn japánnal kezdtünk, és N-nel együtt
éppen a terembe tartottunk visszafelé, hogy tesi előtt letegyük a cuccainkat,
amikor Hyuna elhúzott mellettem. N, fiú lévén, azonnal zavarttá vált, de
hősiesen követett tovább, nem engedett a szirén csábításának. A nővérem
egyenesen a hátsó sorba ment, és bár a nagy zsivaj miatt nem hallottam a
mondandóját, azt tökéletesen láttam, ahogy átnyújt egy pólót Hongbinnak. Ez
volt rajta aznap, amikor felment „szerelni”.
Leo pokerarcáról tökéletesen lehullott a
védelmi rendszer, és fokozatosan borult el a pillantása. Amikor a nővérem
elhagyta a káoszt, amit okozott, a feketehajú felpattant, és még a székét is
felborította a nagy hevességben. Hongbin is lassan követte, és a pólóval a
kezében próbálta nyugtatni a barátját, mire akkora jobbegyenest kapott, hogy
hanyatt vágódott a padlón.
N azonnal aktivizálta magát, és még az
előtt a két fiú közé állt, hogy összeverekedhettek volna, de ez nem simította
el a feszültséget. Leo volt a veszélyesebb kettőjük közül, őt kellett
elszeparálni, és amikor elvágtatott mellettem, felálltak a karomon a szőrszálak
a belőle áradó idegességtől. Szívesen utána mentem volna, de a fiúknak hagyni
kellett egy kis teret, hogy lenyugodjanak.
Rá sem néztem a feltápászkodó Hongbinra,
csak betettem a japánfelszerelést a padomba, és magamhoz vettem a táskámat. A
szerdai és csütörtöki testnevelésórákon gimnasztikáztunk, és ha a tanárnő
tartotta a szavát, akkor a csapatsportok következtek. Elképzeltem, hogy Leo és
Hongbin kosárellenfelek lesznek, de valahogy mindig a sötétszeműt fejét láttam
a földhöz csapódni a labda helyett.
– Mit parádéztak már megint Hongbinék? –
kötötte magas lófarokba a hosszú, szőke haját Soojung. Feszes, vörös
kisnadrág volt rajta, és a szürke pólója rátapadt a push up-os kosaraira.
– Biztos azon
a ribanc Hyunán vesztek össze – rántotta meg a vállát az egyik lány, aki általában
kettővel Ravi mögött ült. – Valami olyasmit mondott, hogy Hongbin a szobájában
hagyta a pólóját.
– Az a ribanc
Hyuna a nővérem, és nem tűröm, hogy ilyeneket mondj róla! – szólaltam fel
durván. Igaz, hogy tényleg falta a pasikat, és nulla randi után lefeküdtek
Hongbinnal, de akkor is fájt, ha rosszakat hallottam róla. Nekem jogom volt
leribancozni, másnak nem. – Ha elfelejtetted volna, Hongbin a szomszédunk, és
apám kérte meg, hogy jöjjön át segíteni. Azért, mert levette a pólóját, nem szexeltek
automatikusan.
Tudtam, hogy ez hazugság. Hyuna egy percig
sem titkolta előttem, hogy lefeküdtek, de erről nem kellett tudnia az egész
iskolának. Ez az ő dolguk volt, és senkire nem tartozott. Egyik lány sem volt
Hongbin barátnője, szóval nem törhettek pálcát a nővérem felett.
Persze senki nem hitt nekem, de azt
megjegyezték, hogy bele mertem szólni a gyűlöletkampányukba, és a bosszújukat
hamar megéreztem. A lányok kidobósakor egyáltalán nem lábra, vagy karra
céloztak, többször csak a fiúk figyelmeztető bekiabálásán múlott, hogy nem
találta telibe az arcom a száguldó golyó. Nem maradtam bent a végéig, mert egy
ütés eltalálta a vállam, de a házból szurkoltam, hogy Soojung veszítsen.
Személyesen se kedveltem, és az ellenkező csapatban is volt, úgyhogy az
elbukása esetén nekik kellett húsz kört futni az udvaron, és mi nézhettük a
fiúk játékát.
Végül az
istenek meghallgatták a fohászaimat, és Soojungot kidobták, így a mi csapatunk
felmászhatott a bordásfal tetejére, és onnan nézhettük a fiúkat. Ők távolugrással
sorsolták ki a két csapatkapitányt, és Leo a hosszú lábaival ezt hamar a
magáénak tudhatta, az pedig, hogy Hongbin majdnem akkorát ugrott, mint ő, csak
még inkább kiélezte az ellentétüket. Hongbin taktikusan választott maga mellé
embereket, Leónak teljesen mindegy volt. Szerintem azt se bánta volna, ha
veszít, csak legalább egyszer találja el Hongbint.
Csak Ravi
került Leo mellé, és amikor elkezdődött a játék, látszott a különbség. Ken és N
jól helyezkedtek, még Ravi csak bebújt mások háta mögé, de ez elég hatásosnak
bizonyult, mert sokáig kihúzta vele. Amikor a labda Leóhoz került, olyan erővel
dobta egykori barátja irányába, hogyha Hongbin nem hajol le, biztosan kiütik. A
pad egy jó öt centit elmozdult, amikor felfogta a dobás erejét, és amikor a
következő körben újra Leóhoz került a dobás lehetősége, Ken annak ellenére is
hasra vetette magát, hogy Hongbin közelében sem volt. Még a bordásfal tetejéről
is hallottam, hogy mit kiabál, miközben a földön csúszik.
– Itt lőnek,
bazdmeg!
A tanárnőnek
is feltűnt, hogy Leo túl durván játszik, és erényesen rászólt, hogy vigyázzon a
többiek biztonságára, de ez nem sokat segített. Leo egy ideig visszavonult, és
hagyta, hogy a társai próbálkozzanak, de amikor újra elérkezett az idő, nem
fogta vissza az erejét.
– Tanárnő, ez
így nem jó! – emelte fel a hangját N, mire Ravi durván letorkolta.
– Fogd már be
ABC!
– Ja, Nóra,
fogd be, mert Leo úgy kidob, hogy kanjik fognak repkedni a fejed körül! –
paskolta meg barátian Ken a csapattársa vállát, majd felvette a földről a
lasztit.
A végjátszma
előtt Leo egyik halálbombája eltalálta N-t, és szegény fiúk kétrét görnyedt a
hasát ért ütéstől, de hamar feltette a kezét, hogy bizonygassa, semmi baja. N
nagyon kitartó volt, de tényleg rosszul nézett ki, nem szabadott volna annyira
erőltetnie a részvételt.
– Ha velem van
bajod, akkor azt rajtam verd le, ne az osztálytársainkon – kiabált rá Hongbin a
bűnösre, és indulatosan meglökte Leót.
A másiknak
több sem kellett, Hongbin kapott egy újabb foltot az arcára, és a földön
fetrengve csépelték egymást, amíg a tanárnő közbe nem avatkozott. Mindkettőt
felzavarta tanáriba egy kis beszélgetésre, N-et pedig Ken kísérte el az
orvosiba. A fiúnak kezdett egyre zöldebb lenni az ábrázata, és nem lepődtem
volna meg, ha a folyosón kidobja a taccsot, amit addig magában tartott.
Hiába
kaphatott kiadós fejmosást a két jómadár, kémián úgy áradt belőlük az
ellenszenv, hogy Ravi megelégelte a dolgot, és ráparancsolt Leóra, hogy azonnal
cseréljen vele helyet. Ennek a mögöttünk ülők nem örültek túlzottan, hiszen
Taekwoon nagyon magas volt, de amikor leült, és antiszociális üzemmódba
kapcsolva lecsúszott a széken, ez fel sem tűnt.
Fújtatott
dühében, és egész órán nem írt le semmit, pedig abból ítélve, ahogy a tanár
beszélt vele, nem lehetett túl jó ebből a tárgyból. Leo szenvedései azonban nem
értek véget arra a napra, mert rajzórán az is bebizonyosodott, hogy úgy rajzol,
akár egy általános iskolás. Először arra gondoltam, hogy csak magasról tesz az
egészre, és azért rajzol a bábuk helyett hurkákat, de amikor a tanár elsétált mellettünk,
megjegyezte, hogy tavaly óta semmit sem változott. Bezzeg Ken! Már régen
árnyékolt, amikor én még a körvonalaknál tartottam, és amikor elkészült, mintha
egy fekete-fehér fényképet láttam volna. Nagyon tehetséges volt a rajzban, és
csodáltam, hogy nem ezzel indul a Csillagfényben. Persze, az kevésbé
közönségvonzó, mint például a stand up comedy, de kételkedtem benne, hogy az
egész iskola kedvelné Ken humorát.
– N, jobban
érzed magad? – hallottam meg Leo halvány hangját. Amikor a szólított nem figyelt
oda rá, megdobta a ceruzájával, majd újra elnézést kért. N azonnal rávágta,
hogy nem haragszik, és felejtsék el, de a tesztje alapján haragtartó típus
volt. Biztosan nem tudott ilyen hamar megbocsátani.
Bár ha az
órarendbe pillantottam, a hétfő nem is volt olyan szörnyű, Leónak maga lehetett
a pokol, mert a rajzórát rögtön egy duplaóra követte Shim úrral. Szerencsére
még nem nekik kellett előadást tartaniuk, de a bajszos öreg azonnal észrevette
a helycserét.
– Minden órán
máshogy fogtok ülni? Nincs egy kialakult ülésrendetek? – kérdezte piszkálódva.
– Ez egy tanítási óra, nem pedig sörsátor. Han úr, tegye le az a vizes
palackot.
Leo szemöldöke
megrándult Hongbin említésére. Azért, meg tudtam érteni, hogy dühös. Tetszett
neki Hyuna, és ezt valószínűleg a legjobb barátjával is közölte, mire az jól
összefeküdt vele. Elég szemétség volt, főleg úgy, hogy Hongbin nem akart tartós
kapcsolatot, és akármelyik másik lánynál bepróbálkozhatott volna, de neki pont
az én nővéremre fájt a foga. Lusta disznó
– csóváltam meg a fejem.
Leo
nyugtalanul fészkelődött mellettem, és azt hittem, amint kicsöngetnek az utolsó
óráról, ő lesz az első, aki felpattan, és kiviharzik a teremből, ehelyett megkocogtatta
a vállam.
– Sietsz haza?
Nincs kedved eljönni velem sétálni?
Elfogadtam a
dolgot. Ha Leo segítséget kért, akkor segítenem kellett, mert nem hittem, hogy
olyan ember lenne, aki még egyszer kinyitja a száját. Együtt hagytuk el a
termet, és nem vétettem el Hongbin sötét pillantását, de nem érdekelt, hogy mit
gondol. Ő csinálta ezt az egész felfordulást a hülye férfihormonjai miatt,
úgyhogy csak hálával tartozott nekem, amiért megpróbálom összekanalazni a
barátját.
Meg akartam
várni, hogy Leo szólaljon meg, nehogy lerohanásnak vegye a kérdéseimet, így
egészen addig nem beszéltünk, amíg meg nem érkeztünk az utcánkba. Fogalmam sem
volt, hogy haza akar kísérni, nem is figyeltem az utat, csak a széles,
szomorúan leeresztett vállait láttam.
– Jihyun, mi a
baj velem? Csúnya vagyok? Vagy túl magas?
Leo hosszú,
fekete pulcsija egészen kinyúlt attól, ahogy az ujját húzogatta, és kicsit
kopott is volt már, de nem a ruhái okozták a gondot. A gyászos arckifejezése
teljesen elmosta az amúgy egészen helyes vonásait, és ha kicsit belőtte volna a
frizuráját, sokkal menőbb lehetett volna.
– Kicsit jobban
oda kellene figyelned a kisugárzásodra. Ha folyton semleges arcot vágsz, akkor
az emberek meg fognak ijedni tőled. Többet kellene nyitnod. Ez olyan, mint az
előadásnál. Ha magabiztosan, erős hangon kezdesz neki, akkor rád ragad a
tekintet, de ha összehúzott tartással motyogsz, akkor senkit nem fog érdekelni,
hogy milyen vagy.
Leo tűnődve
bólogatott, majd összecsapta a tenyerét, és határozott tekintettel felém
fordult.
– Otthon
leszel ma? Fél, nem is, inkább háromnegyed óra múlva átjövök, és megmutatom,
milyen a magabiztos Taekwoon – jelentetett ki, majd könyörgővé vált a csillogás
a szemében. – Segítesz, ugye?
Nem volt más
választásom, segítenem kellett neki, bár kicsit tartottam a magabiztos
Taekwoontól. Mégis mire készül?
Reméltem, hogy nem csinál semmi butaságot, csupán tart egy gyors ruhabemutatót
nekem. Mégis mi máshoz kellene neki háromnegyed óra?
Amíg vártam
rá, összeütöttem egy gyors ebédet. Nem csináltam sokat, mert apa még munkában
volt, és úgyis csak vacsorára ér haza, ami sült virsli, és tepsis burgonya
lesz, úgyhogy a tojásos-sajtos tésztát csak ketten ettük Hyunával. A nővérem
jókedvűen ért haza, nem is sejtve, hogy mekkora balhét kavart az osztályomban.
– Ez isteni
finom – kezdett el falatozni a pultnak támaszkodva. – Egyszer megtaníthatnál
főzni.
– Amikor
legutóbb megpróbáltuk, elvágtad a kezed, és kijelentetted, hogy egész életedben
rendelni fogsz – emlékeztettem. Hyuna nem mozgott otthonosan a konyhában, pedig
jó érzéke volt az ízekhez, amikor ő fűszerezte a húsokat, sokkal finomabbak lettek.
– Az már régen
volt, útközben rájöttem, hogy étellel jól lehet fiúkat csábítani. Ugye? Neked
is jól ment szombaton – kacsintott rám.
Miután Hongbin
lelépett az ablakomból, a nővérem vette át a helyét, hogy onnan figyeljen
minket Hyukkal. Szörnyű volt, hogy nincsen magánszférája az embernek, de azért
valamilyen szinten jól is esett, hogy a nővérem gondoskodik rólam, és érdekli,
hogyan bánnak velem a fiúk. Persze, Hyuktól nem kellett tartania, kenyérre
lehetett kenni, ha kicsit kint hagytuk a napon.
Amikor
kopogtak, egészen elfelejtkeztem róla, hogy Leót várjuk, és döbbenten bámultam
végig az előttem álló srácon. Divatos, fekete kabát volt rajta, oldalsó
zipzárral, és széles nyakkarimával. Nem is értettem, miért nem ezt szokta
hordani az elnyűtt, fekete szövegkabátja helyett. Feszülős, fekete csőnadrágot húzott
hozzá, és a fekete hajában apró borzos hullámok bújtak meg, amitől sokkal
dúsabbnak tűnt.
Már éppen
nyitni akartam a számat egy WOW-ra, amikor letapasztotta a sajátjával. Kicsit
úgy éreztem magam, mint egy sorozatban, ahogy a tenyerével megtámasztotta a fejem,
és nekinyomott a falnak. Ha nem döbbentem volna meg annyira, még egészen
élvezetes csók is lett volna, de így csak nyitott szemmel meredtem rá, teljesen
kusza gondolatokkal.
– Hé! –
kiabált fel Hyuna, mire Leo azonnal elreppent tőlem, és a hang irányába
fordult.
Ahogy
észrevette Hyunát, egy pillanatra a magabiztos tartása megrogyott, de aztán
összekapta a hidegvérét, és még arra is volt energiája, hogy kérdően felemelje
a szemöldökét. Hyuna majdnem felrobbant ettől a gesztustól, de Leo nem
foglalkozott vele, csak visszafordult hozzám, és sóhajtott egy nagyot.
– Ez jól esett
– jelentette ki, majd köszönés nélkül lelépett.
Én sokkos
állapotban tátogtam a falnál, és el sem hittem, hogy aki az előbb itt volt, az
ugyanaz a Leo, aki makogni szokott a tanárok kérdéseikor. Bármit is csinált magával abban a háromnegyed órában, nagyon hatásos
volt, bár azt azért el fogom mondani neki, hogy engedély nélkül csókolgatni
lányokat nem szép dolog, és sürgősen szokjon le róla.
– Ez-ez-ez mi
volt? – tört ki Hyunából a hisztériás énje. – Nem úgy volt, hogy ez a
madárijesztő engem bír? Mikor cserélt le rád?
–
Madárijesztő? – kérdeztem sóhajtva. Talán egy kicsit túljátszottam, de Hyuna
annyira zabos volt, hogy észre sem vette. – Szerintem rohadt dögös volt.
Hyuna a pultra
dobta a villát, amit egészen addig szorongatott, és felvágtatott az emeletre.
Még sosem láttam ilyen féltékenynek, pedig Leo be sem jött neki. Szar érzés
lehetett, hogy valaki semmibe vette, amikor ott voltam. Én folyton így éreztem
a közelében. A fiúk számára láthatatlan lettem, ha Hyuna ragyogott, és az, hogy
ez most megfordult, szörnyen piszkálta a csőrét. Ha Leónak az volt a célja,
hogy felhívja magára a figyelmet, sikerrel járt.
A fejemet
csóválva mosogattam el, és miután a nővérem megmaradt adagját betettem a
hűtőbe, elindultam a szobámba. El sem hittem, hogy Leo tényleg lecsókolt. Az
ajkai puhák voltak, és ahogy ilyen közel került hozzám, éreztem a
férfiparfümjét is, ami majdnem olyan titokzatos illatú volt, mint a gazdája
maga. Őszintén, egészen a fejembe szállt.
A szobámba
lépve azonnal feltűnt a fekete sziluett, de nagyon hamar a számra tapadt egy
fehér kézfej.
– Ne sikíts,
csak én vagyok – mondta Leo. Az ablakom tárva-nyitva volt, valószínűleg azon
keresztül jutott be, de nem kis bátorságról tett tanúbizonyságot ezzel, mert
csak a rozoga ereszt használhatta. – Nagyon sajnálom az előbbit. Lehet, hogy
kicsit túlzásba vittem.
Miután
sikeresen lefejtettem magamról a kezét, egyetértően bólintottam. Leo leült az
ágyamra, és a tenyerébe temette az arcát, mint aki képes perceken belül
összeomlani, úgyhogy gyorsan csatlakoztam hozzá, hogy megnyugtassam.
– Nagyon jó
voltál, Hyuna hihetetlenül felhúzta magát.
– Én nem
akartam, hogy haragudjon rám.
– Leo, ne
viccelj már! – veregettem meg a vállát. – Felkeltetted az érdeklődését. Hyuna
nem tudja elviselni, ha nem rá figyelnek, és te most pont ezt csináltad. Ezek
után rád fog tapadni, de nem szabad hamar elgyengülnöd. Kiismerhetetlennek kell
lenned.
– Nem azt
mondtad, hogy nyissak mások felé? – ráncolta össze a homlokát. – Ti nők
hihetetlenek vagytok. Egyszer ezt akarjátok, egyszer meg azt.
Nehéz volt ezt
elmagyarázni neki, mert számomra egyértelmű volt, hogy mi a vonzó.
– Az a srác,
aki jól kijön a környezetével, de nehezen kapható, dögös. Ti is az ilyen
lányokat szeretitek, nem?
– Mondhatjuk.
Az is fontos, hogy okos legyen és érdekelje a belső is.
– Leo, te egy
rendes srác vagy, és ha olyan magabiztos maradsz, mint odalent, akkor nem lesz
semmi bajod. Az a lényeg, hogy ne ess rögtön Hyuna lába elé, csak azért, mert
körüldong téged.
Leo
gondterheltnek tűnt, mint aki úgy érzi, hogy az egész világ szakadt a vállára,
pedig csak el akart csábítani egy lányt. Igaz, hogy az a lány a nővérem, de
nagy fát dicsőség kivágni. Leónak főleg a kapcsolatok kiépítésében kellett
fejlődnie, viszont az osztályunkba elég jófej srácok jártak, szinte az is elég
volt, ha Ravival összehaverkodott, és onnan a rapperre bízta magát.
Mindketten megugrottunk
kissé, amikor kopogtak az ajtón. Hyuna kért bebocsátást, de meg sem várta, hogy
engedélyt adjak, már be ki is tárta az ajtót. Amikor meglátta Leót az ágyamon,
azonnal elöntötte a pulykaméreg, de Hyuk arcfejezése sem tért el túlzottan az
övétől.
– Itt a másik
pasid – jelentette ki Hyuna, és elcsörtetett a szobája felé. Olyan erővel vágta
be az ajtót, hogy Leo arcán láttam a fa fájdalmát.
Hyuk
kényelmetlenül belépett a szobámba, és zsebre tett kézzel megállt az
íróasztalom mellett. Leóval ijedten néztünk össze, és ő ugrott fel először.
– Hyuk, ez nem
az, amit Hyuna mond. Mi csak beszélgettünk. Az a csók…
– Csók? –
kérdezte Hyuk fejhangon. Olyan arcot vágott, mint akit gyomorszájon ütöttek.
– Csak a
nővéremet akarta Leo féltékennyé tenni – magyarázkodtam, de Hyuk arca már
elsötétült.
– Nem, ne
magyarázkodj! – emelte fel a kezét, hogy aztán távolságtartóan összefűzze maga
előtt. – Nem tartozol nekem semmivel. Azzal csókolózol, akivel akarsz – fordult
meg, és anélkül, hogy elmondta volna, miért érkezett, távozott.
Leo teljesen
megsemmisülve ült le a gurulós székemre.
– Ez életem
legrosszabb napja – mondta. Egyetértettem vele. Hyuk most azt hitte, hogy olyan
lány vagyok, aki bárki tervéhez kölcsönadja magát, és valószínűleg a közös
pillanatainkat is úgy látta, hogy én csak szórakoztam vele.
Miután
sikerült Leót annyira összeszednem, hogy ne ugorjon a folyóba bánatában, és
kikísértem az ajtón, átmentem a szomszédba. Beszélni akartam Hyukkal.
Elmagyarázni neki, hogy mi történt pontosan, és hogy nekem tényleg ő tetszik,
és semmit nem akarok Leótól.
Az ajtót sajnos
Hongbin nyitotta ki.
– Mit akarsz?
– kérdezte ellenségesen.
– Hyukot
keresem.
– Nincs
mondandója számodra.
– Igen? És ezt
te döntöd el? – fortyantam fel. Hyukkal akartam beszélni, nem vele. Miért olyan nehéz kihívnia? Miért ítélkezik mások helyett? A helyében
befognám a számat – kezdtem egyre inkább felhúzni magam.
–
Megbántottad. Ő komolyan gondolta veled, de semmivel sem vagy jobb, mint a
nővéred. Egyik fiú be, a másik ki járkál belőled.
Csípős pofont
adtam neki, úgy, hogy az egész kezem belesajgott, de nem érdekelt. Undorító
dolgokat mondott, pedig nem ismert. Nem tudott rólam semmit. Mérges volt,
amiért miattam szomorú az öccse, de ez nem jogosította fel arra, hogy
rágalmazzon.
– Menj innen!
– parancsolt rám.
– Nem megyek.
Beszélni akarok Hyukkal.
– Hyuk nem fog
beszélni veled.
Megpróbáltam
belógni mellette, de szorosabban a testére húzta az ajtót, és arrébb lökött az
útból. Úgy védte azt a házat, mint egy pitbull.
– Szépen
megkérlek, hogy hívd ide Hyukot. Legalább hagy magyarázzam meg.
Hongbin mintha
egy percre elgondolkodott volna a dolgon, de aztán erényesen megrázta a fejét,
mintha ki akarná rázni onnan az együtt érző gondolatokat, és visszalépett a
házba. Az orrom előtt vágta be az ajtót, és hiába kopogtattam, senki nem
nyitotta ki előttem. Hyukot csak az iskolában győzhettem meg, feltéve, ha
egyáltalán bejön az elkövetkezendő napokban.
Hongbin:
Úgy sejtettem,
Hyuk túlreagálja kicsit a dolgokat, hiszen Leo nem olyan fiú, aki ráhajtana más
kiszemeltjére, de őszintén, kihasználtam, hogy így alakultak a dolgok. Ha már
ennyitől megingott a bizalma abban a lányban, akkor nem szabadott komolyan
venni az érzéseit, csak egy hirtelen fellángolás volt.
– Nyugi, Hyuk.
Majd jön másik – próbáltam megnyugtatni.
– De miért
viselkedett így? Én őszinte voltam vele, még anyáról is meséltem neki, erre ő
Leóval csókolózgat? Hogyan gondolta ezt? Vagy szerinte ez nem gáz? Mintha csak
egy test lenne.
– Jól van,
Hyuk, zárd le! Értelmetlen miatta szomorkodnod. Majd én gondoskodom róla, hogy
ne járjon el a szája.
Hyuk rám
vetette magát, és lefogta a kezeimet. Olyan szomorú és elkeseredett volt, hogy
rossz volt ránézni.
– Ne csinálj
semmit, kérlek! Nem akarom, hogy baja essen. Ígérem, hogy békén fogom hagyni,
csak ne aktivizáld magad.
– Rendben –
mentem bele. – Ez az alkunk. Egészen addig nem lépek semmit, amíg te sem.
Nem akartam
belegyalogolni Hyuk életébe, és önjelölt istenként rendelkezni, de meg kellett
védenem magunkat. Az ilyen helyzetekben mindent nagyon sötéten láttam. Dr. Gam
is idegesítő volt a folytonos túlbuzgóságával, de mit csináltunk volna, ha más
orvosok is jönnek a városba? Én nem bírnám ki, ha kísérleti patkányokat
csinálnának a családunkból. Elég szörnyű, hogy anya beteg. Nem akartam, hogy
Hyuk agyát is átmossák. Tisztában voltam vele, hogyan működnek ezek a dolgok.
Addig magyaráznak neki valamit, amíg már sajátjának nem érezi a gondolatot. Mi
nem voltunk betegek, tökéletesen tiszta volt az elménk, egyetlen egyszer sem
éreztünk úgy, mint anya. Nem kellett az életünkbe a felhajtás.
Miután Hyukot
lefektettem aludni, és az érzelmeitől kimerült kis manót elnyomta az álom,
elmentem az erdőbe, hogy rendbe tegyem, amit elrontottam. Erényesen bekopogtam
egykori barátomhoz, majd letérdeltem a lábtörlőre, és lehajtott fejjel vártam,
hogy előbukkanjon. Csak a sötétbarna papucsot láttam meg, ami túl apró volt
ahhoz, hogy a hatalmas apjáé legyen, de igazán az sem érdekelt volna, ha ő
ruház meg. Megérdemeltem.
– Annyiszor
ütsz meg, ahányszor csak akarsz – tártam szét a karomat.
– Nincs olyan
mennyiség, amivel feloldozás kaphatnál – vágta oda zaklatottan Leo. – Elárultál
engem. Tudtad, hogy tetszik nekem, és rámozdultál. Egy barát nem tesz ilyet.
– Szörnyű
barát vagyok, de fontos vagy nekem. Kérlek, bocsáss meg! Megteszek bármit.
Leo felhúzott
a földről, de nem ölelt meg, csak behívott a házba. Töltött nekem egy
pohárkával az apja whiskyjéből, amit nagy bánatában kinyitott, majd miután mind
a ketten ittunk egy kört, eltűntetett minden nyomot.
A szobáját már
kívülről ismertem. Nem volt túl nagy, az egyszemélyes ágyát a falhoz tolták,
mellette állt egy ruhásszekrény, az ablak alatt pedig egy íróasztal. Amikor
néha ott aludtam nála, alig fértem el a szűk folyosón a bútorok között, de
szerettem ott lenni. Sok emléket idézett fel bennem. Igaz, hogy csak pár éve
ismertük egymást, de Leo igazán közel került hozzám. Az életemet is rábíztam
volna.
– Két
feltétellel bocsátok meg neked – jelentette ki ellentmondást nem tűrően. – Egy,
segítened kell Hyunával. Olyan népszerű akarok lenni a lányok körében, mint te.
És néhány ruhád se jönne rosszul.
– Oké. A
szekrényem a tiéd – mosolyodtam el. – Még Hyuk ruháiból is tudok adni, ha
nagyon kell.
– Nem, köszi –
rándult meg Leo szája, de a mosolygást még nem engedélyezte magának teljesen. –
A másik feltételem az, hogy elmondod nekem, mi ez. És az igazat szeretném
hallani.
Fogalmam
sincs, hogyan került Leóhoz az orvosi papír, de elég kellemetlen szituációba
hozott. Gyorsan végigfutottam a tartalmát, és semmi pozitívumot nem írt. Főleg,
hogy már az első sorból feltűnhetett Leónak, hogy valami nem stimmel velem.
– Honnan
szerezted ezt? – kérdeztem sötéten. Leo nem ijedt meg tőlem, elégszer hallotta
már ezt a hangszínemet, pontosan tudta, hogy mit kell ilyenkor tennie.
– Amikor Dr.
Gam kezelt, láttam egy „elzárt akták” fiókot, és amikor kiment, belelestem. A
név miatt először nem hittem, hogy rólad szólna, de mivel nem ismerek más
Hongbint a városban, elhoztam. Másnap visszavittem egy másolatot, és
szerencsére senkinek nem tűnt fel a dolog. Ez az akkori jellemzésed, azóta nem
tudom, változott-e valami.
Leo
diplomatikusan fejezte ki magát. Nyugodtan mondhatta volna, hogy rosszabbodott,
az lenne a teljes igazság, mert ezen az egy éves iraton is már úgy voltam
feltűntetve, mint „erőszakos, megszállott, kivételesen veszélyes”. Nekem
legjobban az akta végén szereplő „Nem hajlandó együttműködni” megjegyzés
tetszett, de megértettem Leót, hogy ez őt nem deríti jobb kedvre.
– Tudod, hogy
mi a véleményem Dr. Gamról. Nem ért máshoz, csak a gyógyszeres kezeléshez, és
azt a saját bőrödön tapasztaltad, mekkora kamu.
Leót
rendszeresen bántalmazta az apja, néha keményebben, néha csak egy-két pofonnal,
de ez rányomta a bélyegét a viselkedésére, és egy ideig Dr. Gam is kezelte.
Ahelyett, hogy az apjának adott volna kezelést, felírt Leónak mindenféle
bogyót, amitől olyan depressziós lett, hogyha csak egy hónappal később jövünk a
városba, akkor már nem élne.
– Nekem is
ugyanaz a véleményem róla, mint neked, de ő mégis csak orvos. És ami ide van
leírva, az… Hongbin, igaz ez? Igaz? – mutatott rá a táblázat egyik rubrikájára.
Elöntött a
düh. Legszívesebben cafatjaira téptem volna azt a nyomorult jegyzetet, de azzal
biztosan nem nyugtattam volna meg a barátomat.
– Ez hazugság
– mondtam, és minden erőmre szükségem volt ahhoz, hogy ne remegjen a hangom. Ha
valamivel ki lehetett borítani, akkor az ez a szó volt, de igazán nem akartam
kárt tenni Taekwoonban.
– Pedig ez
megmagyarázná a nevedet is – mutatott Leo a fenti sorra. Ott valóban a Lee
Hongbin állt. – Hyuk nem is az ikertestvéred, de még csak a rokonod se, igaz?
Ezért nem hasonlítotok egymásra, és ezért tűnsz te sokkal idősebbnek.
– Fejezzük ezt
be! – kértem. Ökölbe szorult a kezem az asztalon, és zakatolt a fejem.
Régen éreztem
már ilyen rosszul magam, és amikor legutóbb elvesztettem az irányítást a
haragom felett, majdnem agyonvertem valakit az erdőben. Az egészet úgy
állították be később, hogy rablótámadás volt, de én tökéletesen tudtam, ki
ütött.
– Könnyen
megoldhatjuk ezt az egészet – mondta Leo, és karba fonta a kezét. – Mondd meg
Hyuknak, hogy jöjjön ide. Mondd meg neki, hogy beszélni akarok vele. Ő biztosan
igazat fog mondani.
Kikapcsoltam.
Nem emlékeztem semmire, csak a hatalmas sötétségre, majd a hold fényére, ahogy
bevetült az ablakon. A földön feküdtem, odakötve az asztal lábához, és hiába
fészkelődtem, nem bírtam kiszabadulni. Odakint szirénák zúgtak, és ha
felemeltem a fejem, láttam, ahogy az ezüstös derengést ütemesen kék és vörös
szín váltja fel. Fájt az öklöm, és tompa fájdalom égett a karomban, mintha
megütöttem volna valakit.
Ugye nem? – ért a felismerés.
Még erősebben
rángattam a köteleimet. Az nem lehet,
hogy bántottam Leót. Az nem lehet, hogy azok odakint a mentők, és éppen őt
viszik el. Az nem lehet, hogy én börtönbe kerüljek – öntöttek el a
kétségek, majd meghallottam, ahogy kinyílik az ajtó. Nem bírtam odafordulni,
csak azt éreztem, hogy valaki megbökdösi a hátam.
– Hongbin,
magadnál vagy? Jól érzed magad? – kérdezte Leo.
– Mi történt?
– Még mindig
ideges vagy?
– Mindjárt az
leszek, ha nem oldozol el – morogtam rá bosszankodva.
Amint
megszabadultam a féken tartóktól, azonnal a nyakába vetettem magam. Bármit is
tettem, amíg nem voltam tudatomnál, rohadtul sajnáltam. Leo volt a legjobb
barátom, és megérdemelte, hogy őszinte legyek vele, csak ezt még soha senkinek
nem mondtam el.
– Mi történt?
– kérdeztem.
– Az, ami a
papírra van írva. Rám támadtál, és alig bírtam védekezni. Azt hiszem, meg
akartál fojtani, de apa hazajött, és lerángatott rólam. Egymásnak estetek, és
nagyon csúnyán megruháztad őt. Tudom, hogy szörnyeteg, de az apám, és nem
akartam, hogy megöld, de Hyuk még idejében megérkezett, és lefogott téged. Apát
viszont muszáj volt kórházba szállítani. Szerencsére részeg volt, és nem
emlékszik rád, de… Azt hiszem nem maradhatok itt tovább. Azt mondtam a
mentősöknek, hogy én tettem.
Nem kellett volna
ezt hazudnia. Nem érdemeltem meg azok után, hogy meg akartam fojtani. A
kezeimre meredtem, majd vissza Leóra, és dühömben beleboxoltam a parkettába. Ez
nem mehetett így tovább. Ezt nem játszhattam tovább, hiszen ez az eset se
rajtam múlott. Mindent Hyuknak köszönhettem.
– Leo, mindent
megteszek azért, hogy ne legyen bajod ebből, rendben? Megígérem neked, hogy találok
segítséget, de az biztosan nem Dr. Gam lesz. Ő egyszerűen nem ért meg engem.
Leo szorosan
ölelt meg, pedig azt hittem, fél tőlem. Bele sem mertem gondolni, hogyan
nézhettem ki. Igazi állattá válhattam arra az időre, és gyűlöltem magam ezért.
– Hyuk mindent
elmondott. És én itt vagyok neked, jó? Nekem megnyílhatsz, ha másnak nem megy.
Megértelek.
Taekwoon igazi
barátom volt. Aki egy ilyen eset után nem futott el, az vagy őrült, vagy igaz
barát. És ez a közös titok egyébként is összeláncolt minket. Most már valóban
mindent tudott rólam.




NEEEEEEEEEEEEEE.
VálaszTörlésLeo nem mehet börtönbe.
Hongbin meg whatwhatwhat
Ugye nem olyan, mit az anyja, jézusom.
Először a legnagyobb bajom a konfliktusuk volt, de a végére teljesen bekattantam erre a témára. Mi a rák?
Akkor most nem is ikrek? MÉG CSAK TESÓK SEM?
WOOOW, nagyon kíváncsi vagyok.
Ma egész nap arra vártam, hogy hazaessek és elolvashassam a részt, mert tegnap már nem volt maradék energiám rá és egyáltalán nem csalódtam! Szokásosan eszméletlen lett!:D
Leo többet tud, mint ti, de még nem mindent, és próbálja megmenteni a barátját, a következő fejezetben szó lesz arról, hogy ennek milyen következménye van.
TörlésAz, hogy testvérek-e, vagy sem, még visszatérő kérdőjel lesz, most még nem mondok semmit.
Örülök, hogy tetszett, igyekeztem izgire írni, és úgy érzem sikerült. Nagyon köszönöm, hogy rendszeresen kommentelsz. Sokat jelent. :)
Mi ez az enyhe célozgatás Jihyun részéről „ennél sokkal, de sokkal több kellett, ha ki akarta ütni Hyukot a nyeregből” ? Nézelődünk, nézelődünk?
VálaszTörlésEz a Hyuna nem semmi. Most fitogtatni akarta mindenki előtt, hogy történt valami Hongbin és közötte, ezért hozta az osztályba a pólóját? Szerelni, persze. Leo kiborult. Hogyne borult volna! Barátok között ez íratlan szabály, hogy aki tetszik az egyiknek, a másik nem mozdul rá. Ezt most Hongbin eléggé megszegte. És legyünk őszinték, Hyuna valóban egy ribanc, még ha védi is a húga a többiekkel szemben.
Vicces volt a kidobós, Ken szerint „lőnek, bazdmeg” – jót nevettem. Meg ez az ABC, szegény N, hogy piszkálják a beceneve miatt. Hongbinnak igaza van, nem kell kollektíve mindenkit büntetni azért, amiben csak ő a ludas. Leo mérgében szétbombázta a fiúkat. Aztán ez az antiszociális üzemmód :D
Nem biztos, hogy Hongbinnak Hyuna-ra fájt a foga, ő akkor csak épp kéznél volt. Mi van, ha titkon Jihyun kellene neki? Akkor viszont Hyuknál húzná ki a gyufát de nagyon.
Szegény Leo, kétségbeesetten próbálja megkeresni az okot, miért nem tetszik Hyuna-nak, és épp Jihyun-tól kér segítséget. Pont ez a Hyuna kell neked? Mi a fenét lát benne, hiszen ő is tudja, milyen! Magabiztos Taekwoon …. jól letámadta Jihyun-t. Hyuna meg …. mi a fenét háborog? Amíg madárijesztő volt Leo, nem tetszett neki, de ha átváltozik ez dögös pasivá, és mással kezd ki, azonnal jó lesz? Nem csak te vagy a világon, nem is kellene teperni ennek a szerencsétlen fiúnak utánad. Lehet jobban járna Leo, ha Hyuna nem is foglalkozna vele, de sajnos, már felfigyelt rá. Attól tartok csak ki fogja használni és csak addig kell, míg megkapja. Aztán eldobja.
Szegény Leo, most aztán bajban vagy! Kifogtad a testvéreket. Az egyik veled babrált ki, a másikat meg te haragítottad magadra. Hyuk meg jól megsértődött, első hallásra persze ő is csak annyit jegyzett meg, hogy Jihyun csókolózott Leo-val. De ember, nem ő akarta, letámadták! Meg se hallgattad a magyarázatot, csak féltékenyen elrohantál! Hongbin meg megérdemelte a pofont. Tényleg nem kellett volna azt mondania Jihyun-nak, tulajdonképpen egy szintre tette a nővérével, ugyanolyan ribancnak tartotta.
Hongbin nagyon keveri a lapokat, mi a fenét titkol? Most szét akarja választani Hyuk-ot és Jihyunt? De legalább Leo-val kibékültek, ez jó hír. Kíváncsian várom, hogyan fog segíteni Hyuna becserkészésében, illetve a népszerűvé válásban.
De mi a fene van arra az orvosi papírra írva? Amiből Leo rájött, hogy …. nemhogy nem ikrek, nem is testvérek? Semmi vérszerinti kapcsolat nincs közöttük? Kicsoda ez a Hongbin és milyen sötét titok lappang körülöttük? Valami gáz van vele, mert mi az, hogy nem emlékezett dolgokra, amit ott Leo-nál elkövetett? Most akkor Leo le akar lépni, mert magára vállalta azt, amit Hongbin követett el …. magán kívül?! Azt a mindenit, de súlyos titok van itt, amit azért mi is szeretnénk megtudni …..
Jihyunnak egyértelműen Hyuk tetszik jobban, Hongbin erőszakos természete túl sok neki, hiába pasisabb vagy érettebb, mint a fiatalabb Han fiú.
TörlésIgen, Hongbin meggondolatlan volt, persze, Hyuna könnyű préda, de Leo meg a barátja. Látszik a különbség közöttük, Leo a végén még börtönközelbe is keverte magát, hogy megmentse a barátját, Hongbin meg simán megfektette Leo álomnőjét, és eszébe se jutott, hogy Leónak ez majd hogyan fog esni. Persze, Hongbinnak is fontos Leo, csak van még mit tanulnia az emberi kapcsolatokról.
A kidobós éles helyzet volt, amit Ken továbbra is poénnal próbál feloldani. Sokszor lenézik az osztály bohócát, és gyakori, hogy ezt a szerepet olyanok is veszik fel, akik kiestek a státuszszerepekből, de Ken nem ilyen. Nagyon értelmes fiú, aki fel tudja mérni a környezetét, az, hogy folyton hülyéskedik nem azért van, mert bolond, hanem így oldja az osztályon belüli feszültséget. N-re azért fújnak, mert ő a jófiú, de a későbbiekben még nagyon sokat fog segíteni.
Nem titok, hogy Hongbinnak tetszik Jihyun, ez már az első fejezetben látszódott, amikor azt rögtön levette, hogy az öccse szobájából átlátni a lányhoz. Szerintem ha nem Hyukról lenne szó, simán lecsapná a kezéről, de az öccse a világon az egyetlen, akiért mindent megtenne.
Leo a tipikus fiatal, naiv, tapasztalatlan fiú szerepben álldogál, amikor az idősebb, dögösebb csaj a világ közepe, és nem baj, ha amúgy szemét, és kihasznál másokat. Leo nem sok figyelmet kapott otthon, és a visszahúzódó viselkedése miatt az osztályban sem szeretik, úgyhogy Hyuna olyan számára, mint Hollywood vagy a sztárok csillogása az átlagembernek.
Igen, Hyuk tényleg csak annyit jegyzett meg, hogy csók volt, az még nem jutott el a féltékenységtől ködös tudatáig, hogy Jihyun nem akarta ezt a csókot. Hongbin meg bánt mindenkit, aki bátja az öccsét, a magyarázatot meg csak utólag hallgatja meg, ha egyáltalán meghallgatja.
Jihyunban Hongbin nem a lehetőséget látja Hyuk boldogságához, hanem a veszélyt rá és a családjára nézve. Van mit titkolniuk, még úgy is, hogy Jihyun már sok mindent megtudott. Hongbin talán nem akar rosszat azzal, hogy védi a családját, de nem tudja kezelni maga körül az embereket, és az elhamarkodott, dühből származó cselekedetei mindig csak újabb és újabb feszültséget szülnek.
Persze, nem fogom elmondani, hogy mi van a papírra írva, de sokáig fog még ekörül forogni a történet, egyre többet fogtok megtudni, csak győzzétek kivárni. Nyugi, azért nem fogom rétestészta módjára húzni-vonni. Az is vissza fog még tértni, hogy testvérek-e vagy sem, de még egy kicsit később.