HH - 6. fejezet: Piknik

Jihyun:

Korán reggel felkeltem, hogy nekiálljak a sütögetésnek. Mivel nem tudtam, hogy Hyuk mit szeret, mindent elkészítettem, amiről tudtam, hogy jó vagyok benne. Édeset, sósat, savanyút, füstöltet és sültet is készítettem, és amikor bedobozoltam őket, a legnagyobb kosarunkat kellett felhasználnom.

Éjszaka nem sokat aludtam, annyira izgatott voltam, így rengeteg időt kellett a fürdőben töltenem ahhoz, hogy elfogadható külsőt varázsoljak magamnak. Hyuna hétvége lévén sokáig aludt, így senkivel nem kellett versengenem a helyért, mégis folyton úgy éreztem, versenyt futok az idővel. Hyukkal fél tizenkettőre beszéltük meg a találkát, mondván addigra már biztosan mind a ketten felébredünk, és elég éhesek is leszünk, de én már fél tizenegykor hadirendben álltam, és fogalmam sem volt, hogyan fogom átvészelni azt az egyórányi várakozást.

Majdnem lezakóztam a lépcsőn, amikor kopogtak, és mielőtt kinyitottam volna, gyorsan átfésültem a hajam az ujjaimmal. Nem tudhattam biztosra, nem-e Hyuk az, aki meglátogat. Lehet, hogy ő is ugyanolyan izgatott volt, mint én, és nem bírt már magával.

– Jó reggelt, királylány. Látom, nagyon készülsz a nagy napra – köszöntött Hongbin, és besomfordált mellettem.

– Te meg mit keresel itt? – kérdeztem zavartan. Nagyon reméltem, hogy nem akarja elrontani a jókedvemet. Ha azt mondaná, hogy Hyuk lemondta a randit, biztosan megfojtom.

– Tegnap este megkért apukád, hogy nézzem meg a rolót, amit Leo feltett a nővéred szobájába, mert nem működik jól. Gondolom, Leo éppen nem a szereléssel volt akkor elfoglalva, ez okozhatta a hibát.

– Hyuna még alszik. Felkeltem – intettem az emelet felé, de Hongbin elállta az utam.

– Nem szükséges. Majd én felkeltem. Biztosan örülni fog.

Abban nem kételkedtem, hogy Hyuna szívesen látná Hongbint az ágya közvetlen közelében, de abban már kételkedtem, hogy mindezt álmos, csipás szemmel kívánná. Mégis, a kisördög a vállamon azt üzente, a nővérem megérdemel egy kis szívatást. Aztán még jól is elsülhet a dolog, és Hongbin nem csak a sötétítőjét szereli meg. Nekem csak jó, ha Mr. Bajkeverő nem rondit bele a randimba.

A lépcső aljáról hallgatóztam, Hyuna felsikít-e, de miután Hongbin fél óra elteltével sem jött elő, azonban nem hallottam semmilyen kopácsolásra utaló hangokat, eldőlt, hogyan alakult az ébresztés. Hyuna foga az első találkozás óta fájt Hongbinra, engem meg nem érdekelt, hogy mit csinál. Annyi pasi legyeskedett körülötte, hogy nehéz lett volna megszámolni, egy nem osztott, vagy szorzott.

Fél tizenkettőkor pontban elindultam a szomszédba, és megálltam Hyuk ablaka előtt. Nem mertem bekopogni a bejáratnál, mert nem tudtam, az anyukája alszik-e, és a kert tökéletes találkapont volt.

Csak vártam és vártam, de Hyuk nem bukkant elő. Már éppen azon gondolkodtam, Hongbin nem zárta-e be a szobájába, amikor meghallottam az idősebb hangját az ablakomból.

– Na, mi az, az öcsi berezelt?

Dühösen fordultam hátra, hogy lebarmoljam, amiért be mert menni a szobámba, de a torkomra fagytak a szavak. Hongbin félmeztelenül lógott ki az ablakon, és teljes képtelenség lett volna figyelmen kívül hagyni a kidolgozott izmait.

– Te meg mit keresel a szobámban? – fordítottam el róla a tekintetem pironkodva, és letettem a nehéz kosarat a földre. Hyuk igazán felbukkanhatott volna már. Miért késett ennyit? Nem a világ végére kellett elutaznia, csak kisétálni az ajtón, és hármat lépnie.

– Bocsi, de Hyunáéból elég nehezen tudnánk beszélgetni. Szeretnéd, ha felhívnám Hyukie-t? Lehet, hogy beszorult a fürdőszobába.

– Ha megtudom, hogy a te kezed van ebben, esküszöm, hogy megbánod – fenyegettem meg.

Hallottam, ahogy Hongbin telefonál, majd az éles nevetését, ami egyre távolodott. Nagyon reméltem, hogy befejezi a játszadozást, és végre elmondja, hogy hol van Hyuk. Lehet, hogy berezelt, és meggondolta magát? Vagy esetleg megbántottam valamivel? Nem emlékeztem rá, hogy bármi rosszat tettem volna, de az ember sosem lehetett biztos a másokra gyakorolt hatásában, így a számat rágcsálva vártam, hogy Hongbin megérkezzen.

Vágtató szívvel pördültem meg, amikor valaki megkocogtatta a vállam, de csak Hongbin került hangtalanul mögém. És, oh basszus, tökre félmeztelen volt! Az ablakból is elég hatásosan csábítottak a kockái, de közvetlen közelből felhevült az egész testem, ahogy végigpillantottam a hasfalán. Máskor is ült már mellettem, de most mégis erősen megcsapott a férfias, friss illata. Nagyon kellemes parfümje volt.

– Hyukie mindjárt jön, ne aggódj! – kacsintott rám, majd hátrafelé integetve bement a házukba. Ha minden jól alakul, elő sem jön onnan, amíg a randi be nem fejeződik.

Hyuk zaklatottan érkezett meg, és sűrűn elnézést kért, amiért megvárakoztatott. Kiderült, hogy bár éjszaka rosszul aludt, valamikor a hajnali órákban elnyomta az álom, és nem ébredt fel az ébresztőre. Látszott rajta, hogy gyorsan kapkodta fel a ruhákat, mert az ingjét csak félig tűrte be, és a nadrágja is elég gyűröttnek nézett ki.

– Szerintem ez így jobb lenne – húztam ki a fehér ingjét a farmeréből. Így sokkal menőbbnek tűnt, a betűrt fazon csak a kisiskolásoknak állt jól.

Hyuk nagyon kellemetlenül érezhette magát, mert a zavar mosoly az arcáról nem akart eltűnni, még evés közben sem. Egy-egy fogásnál felcsillant a szeme, de egyszerűen képtelen volt leküzdeni a rossz kezdést. Megértettem, hogy rosszul érzi magát, amiért elkésett a saját kertjükből, de egyáltalán nem haragudtam már rá. Az volt a lényeg, hogy megérkezett.

– Hyuk, mesélsz még nekem a suliról? A mostani osztálytársainkkal jártatok nyolcadikba is?

– Nem mindenkivel, de a nagy részükkel igen. Vannak, akik a környező városokból járnak ide gimibe. Megy egy busz kifelé, azzal szokták behozni őket. Elég nehéz volt utolsó évben beilleszkedni, de N azonnal szívélyesen fogadott, és általánosban is Ravi mellett ültem.

– És mi a helyzet Kennel?

– Vele mindenki jóban van, de sosem kerültünk igazán közel egymáshoz. Ken állítólag az előző osztálykiránduláskor lelkizett N-nel, de azóta se látta senki komolynak. Folyton hülyül, de jól is jön, mert így legalább nem unalmas a suli.

Ha jobban belegondoltam, nem is hiányzott annyira az előző osztályom. Voltak barátnőim, de senkivel nem jártunk át egymáshoz, az jó hangulat csak addig tartott, amíg ki nem csengettek az utolsó óráról, egyetlen egyszer sem mentem el senkivel moziba, vagy plázázni. Ha ilyen csajos kikapcsolódásra vágytam, akkor ott volt a nővérem, és bár elhívott randizni pár srác, a csóknál sosem jutottunk tovább. Így visszatekintve nem lehetettem túl népszerű az osztályomba, és ezzel az előélettel tökéletesen beillettem a kisvárosi gimi forgatagába.

– Maradj már! – tört ki az indulat Hyukból, majd azonnal elnézést kért, amikor észrevette a döbbent ábrázatomat. – Bocsánat, nem neked mondtam. Hogbinnak szólt. Folyton hívogat.

–  Akkor kapcsolt ki a telefonod – ajánlottam. – Ha akar valamit, majd kijön.

Hyuk ünnepélyesen kikapcsolta a telefonját, és kicsit közelebb húzódott. A városról mesélt, hogy mit hol találok, és hogy milyen nehezen tájékozódott eleinte. Jól esett, hogy valaki megérti a problémámat. Azoknak, akik itt nőttek fel, magától értetődő volt a központi rész, de én eddig csak a shake house-ig jutottam, és útközben nem is igazán figyeltem, hogy milyen épületeket hagytunk el.

– Nem szeretnél bemenni? Szívesen körbevezetlek, aztán befejezzük az étel maradékát. Már egy morzsa sem férne belém – ajánlotta Hyuk.

A küszöbig követtem Hyukot, és azt hittem, hogy a bátyjához hasonlóan ő sem enged be, de legnagyobb meglepetésemre intett, hogy fáradjak beljebb. Óvatosan léptem be a furcsa házba, és folyamatosan a lépcső tetejét fürkésztem, hogy vajon melyik pillanatban tőr ki onnan Hongbin üvöltözve. Az emeleten azonban csendes volt, mintha nem lenne odafent senki. Hyuna jól kifáraszthatta – gondoltam kuncogva, és Hyuk után mentem a konyhába. A hűtőt rogyásig pakolták ételekkel, egy hatalmas lábosra azt írták, Hyukie-é és még szívecskét is rajzoltak mellé, de kételkedtem benne, hogy Hyuk azt mind meg tudná enni. Maximum egy hét alatt sikerülne neki, ha addigra nem utálja meg a tartalmát.

Csak egy hajszálon múlott, hogy nem sikkantottam fel, amikor egy kéz a vállamhoz ért. Ijedten pördültem meg, és amikor megláttam Hyuk édesanyját, mélyen meghajoltam. Most nem volt olyan mosolygós, mint korábban, nagyon komoly tekintettel nézett hol engem, hol a fiát, és kihúzott, egyenes tartással járt, mintha semmi baja nem lenne.

– Anya, elmegyünk a városba, jó? Jól érzed magad? – kérdezte Hyuk kedvesen, és megsimogatta az anyja kezét.

– Megleszek. Siess haza, és vigyázz maga… – kezdte az anyuka, majd hirtelen megmerevedett. Én is rögtön odaugrottam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy jól van-e, majd felkaptam egy tiszta poharat, és teli töltöttem hideg vízzel.

Hyuk anyukája újra görnyedtnek és erőtlennek tűnt, úgy kellett elkísérnünk a székig. Az arca szempillantás alatt sápadt és beesett lett, és erőtlen hangon cincogott Hyuknak. A kezei remegtek, amikor végigsimítottak a kölyök arcon, de a sötétbarna szemeiben őszinte szeretet égett.

– Nagyon szép barátnőd van, kicsim. Vigyázz rá nagyon, és…

Az anyuka összegörnyedt, és fájóan felnyögött, mire Hyuk ijedten kapta rám a pillantását, majd leguggolt az anyja elé, és összefűzte az ujjaikat.

– Anya, bírd ki! Mindjárt jobb lesz – bíztatta.

Szörnyű volt látni ezt az egészet. Nem akartam, hogy ilyen állapotban egyedül maradjon, hiába hangzott jól a közös városnézés. Hyuk egy percre sem tudna ellazulni, ha folyton az anyjáért izgulna, arról nem is beszélve, hogy én se. Mi még ezerszer elmehettünk együtt sétálni, de Hyuknak csak egy anyja volt, akire vigyáznia kellett.

Először azt hittem, hogy Hongbin kacag az emeleten, aztán rájöttem, hogy ez a hang a törékeny nőből jön. Kísértetiesen hasonlított ez a két nevetés, mind a kettőben gúny, és megvetés csendült. Hyuk anyukája teljesen úgy viselkedett abban a röpke pár percben, mint akinek…

Döbbenten néztem Hyukra, aki már egy ideje engem figyelhetett, majd amikor észrevette, hogy felütött a gyanú a fejemben, szomorúan visszafordult az anyjához.

– Gyere velem – kérte fáradtan, és felsegítette a jó kedélyű hölgyet. A nő karjának mozgásában volt valami elnagyzolt elegánsság, mintha revütáncos lenne, és úgy botladozott, mint aki magas sarkúban jár.

Hyuk gyengéden bekísérte az anyját az ágyra, majd miután beadta neki a gyógyszereit, egyszerűen rázárta az ajtót. Éppen nyitottam volna a számat, hogy jobb, ha inkább elhalasszuk a randi folytatását, amikor felkapta a kabátját, és a csuklómnál fogva magával húzott az utcára. Nem fogott erősen, de meglepett ez a határozottság. Hyuk inkább olyannak tűnt, aki kedvesen megkéri az embert, és szavakkal éri el az akaratát, most mégis a fizikai erejét használta.

Sokáig nem szóltunk egymáshoz. Ő határozott léptekkel haladt elől, én utána kajtatattam. Gyors iramot diktált, és mivel ez nem az én tempóm volt, többször összeakadt a lábam, vagy majdnem felbuktam egy kavicsban, aztán úgy félúton Hyuk hirtelen megállt, és elengedte a csuklóm.

– Kérlek, ne mondd el senkinek! – mondta maga elé, de nem emelte rám a tekintetét. Most egy kicsit hasonlított Hongbinra. A testét majd szétvetette a belső küzdelem, szinte hallottam, ahogy forognak a fogaskerekek a fejében, de nem akartam, hogy magára legyen utalva.

– Hyuk… – érintettem meg óvatosan a vállát, mire kissé összerezzent. – Nem kell aggódnod, nem fogom elmondani senkinek.

Hyuk hálásan bólogatott, de a mosolya nem volt őszinte. Bár tovább folytattuk az utat, szinte tényleg csak sétáltunk. Több épület mellett is elhaladtunk, de Hyuk nem mondott róluk semmit, mintha nem is látná őket. Lehajtott fejjel kullogott, de az ökölbeszorított keze elárulta, hogy ideges. Eszembe jutott az osztályfőnök hülye tesztje. Akkor Hongbin azt mondta, hogy Hyuk is hirtelenharagú, csak jól titkolja.

– Várj meg itt! De el ne mozdulj! – ragadtam meg mindkét vállát, majd besiettem a kisboltba.

Nem vettem túl erős piát, két hűtött sörrel megelégedtem, úgysem az alkohol volt a lényeg, hanem a hangulat. A srácok valahogy így szokták csinálni, leülnek valahova, és miközben iszogatnak, feltárják egymásnak a lelküket. Nem akartam beleártani magam Hyuk életébe, de meg akartam teremteni a lehetőséget, hogy megnyíljon felém, ha úgy gondolja. Azt mindenki tudta a suliban, hogy a Han testvérek anyja beteg, de ennél többről nem értesültek. Nehéz lehetett titkolniuk, és talán pontosan ezért, egymáson kívül nem is tudták megbeszélni senkivel a gondjaikat.

Mivel nem ismertem annyira a környéket, addig mentünk, amíg egy padot nem találtunk, de hamar rájöttem, hogy ez nem jó helyszín. Bárki kihallgathatta a beszélgetésünket, és Hyuk se tudna úgy ellazulni, hogy tízpercenként megy el mellettünk egy unatkozó nyugdíjas.

– Hol tudnánk beszélgetni? – kértem végül segítséget a búskomor Hyuktól.

– Hongbin tud egy helyet. Biztosan nem haragszik meg, ha kölcsönveszem.

Nem hittem, hogy Hongbin nagyon bánná, ha az öccse kiadná magából a fájdalmat. A memóriám pedig egyébként is rossz volt, úgyhogy nem kellett attól sem tartania, hogy ezentúl odajárnék a titkos bázisára.

Sokáig hatoltunk be a környező erdőbe, mire elértünk egy hatalmas, szürke szikláig. A környezetében eldobált kupakok tanúsították, hogy nemrég jártak itt valakik, és a földet is kitaposták. Hyuk egy könnyed mozdulattal felnyomta magát a sziklára, majd engem is felsegített.

Egy kiálló éllel lepattintottam a sörösüveg tetejét, majd összekoccintottam az üvegem Hyukéval. Ő élvezettel kortyolt bele, bár nem nézett ki nagy piásnak. Mi Hyunával néha megittunk egy-egy pohárka likőrt, amikor csajos estét tartottunk, de soha nem vittük túlzásba. Nem szerettem azokat az embereket, akik céltalanul elmentek az éjszakába azért, hogy jól lerészegedjenek. Mégis mi jó abban, ha nem emlékszel semmire, és idegenek fogdosták össze a feneked?

– Sajnálom, hogy látnod kellett ezt. Nagyon ritkán történik ilyen gyorsan.

– Őszinte leszek hozzád. Először megijedtem, aztán összeraktam, hogy mi lehet az oka, és már nem féltem annyira.

– Mi ebbe születtünk bele, és el sem tudom képzelni, milyen lehet ez egy külsősnek. Biztosan félelmetes. Hiszen egy ember, de mégis olyan különböző személyek élnek benne.

– Mesélsz erről egy kicsit? Akkor következőleg már tudni fogom, hogy éppen hogyan szóljak hozzá.

Hyuk meglepetten pislogott felém.

– Legközelebb? Lesz legközelebb? – kérdezte óvatosan.

– Ha csak te nem akarod másképp – mondtam. Nem akartam rá erőltetni magam, de ez engem igazán nem zavart. Az anyukája beteg volt, nem tehetett arról, hogy néha nem önmaga, és ez semmit nem von le Hyuk értékeiből. Sőt, nagyon becsülendő, hogy ilyen erős. Nem mindenki tudná olyan nyugodtan venni ezeket az akadályokat, mint ő. Ott volt például Hongbin…

Hyuk kiitta a sörének nagy részét, mire megszólalt, és amíg beszélt, az arcom helyett a kezét figyelte. Az ujjai a karkötőjével játszottak, a fonott darab vége már teljesen szétbomlott, és több helyen bekoszolódott, de Hyuknak fontos lehetett, mert még mindig hordta.

– Anya egy gyárban dolgozott, ahol ruhákat címkéztek át. A darabok Európából kerültek át hozzánk, és csak nagyon sokára derült ki, hogy sugárzóak. Többen megbetegedtek a dolgozók közül. Volt, aki megvakult, és a legtöbbjüknek bőrproblémái alakultak ki, de anya nagyon különlegesen sérült meg. Ő töltött legtöbb időt a központi raktárban, így nagyobb adagban kapta a káros hatásokat.

– És nem pereskedtetek? Gondolom, anyukád kezelése nem volt két won.

– Apa egy menő cégnél dolgozott, és nem akarta, hogy megtudja a környezete, hogy a felesége mentális betegséggel küzd. Még én is emlékszem rá gyerekkoromból, hogy anya csak nagyon ritkán volt furcsa, aztán az állapota romlani kezdett, és apa meglépett. Egy ideig a nagyanyánknál laktunk, de Hongbin nem jött ki jól vele. Ez jogilag elég furcsa, de papíron most is vele élünk itt. Az más kérdés, hogy a valóságban Hongbin a családfő, aki ellátja az anyánkat, és gondoskodik róla, hogy legyen mit enni és felvenni. A nagyi állja az anyagiakat, és ünnepekkor még ajándékot is küld, de ennyi.

Ez így elég durva volt. Már az is nehéz lehetett, hogy együtt éljenek egy személyiségzavaros rokonnal, de hogy ezt teljesen egyedül, felnőtt segítsége nélkül vigyék végig, az igazán döbbenetes volt. Hyuk mondandója sok mindent megmagyarázott Hongbin viselkedéséből, és kezdtem egészen más fényben látni azt a fiút. Hihetetlen erőről tett tanúbizonyságot azzal, hogy képes volt nevelni nem csak az öccsét, de valamilyen szinten magát is. Kételkedtem benne, hogy az anyuka erre képes lehetett, és ha a nagyi ennyire nem törődik velük, a múltban sem lehetett másképp.

– És sok személyisége van anyukádnak?

– Három, de mindegyik teljesen más. Ott van anya, aki kedves és aranyos. Szeret sütni, és gondozni a kertet, vele találkoztál, amikor kölcsönadta a biciklit. Egyébként Hwayeon a keresztneve. Szép, igaz? – Hyukon látszott, hogy nagyon szereti az anyukáját, de azt hiszem, ez minden fiúval így volt. És, hát, a lányokkal is, még ha néha nem is látszott.

– Igen, tényleg szép. Milyen kínai írásjelekből áll?

– A szépség és a jólét. Ez mindaddig meg is adatott neki, amíg meg nem betegedett. Bár szerintem még most is szép, de ha megnézed a régi fényképeket, igazán érhető, hogy apám beleszeretett.

Igazán aranyos volt Hyuk, ahogy az anyukájáról beszélt. Összefűzte a lábait, és lóbálni kezdte, mint egy kisfiú, a szája szélén halovány mosoly játszott. Igaz, hogy alig lehetett kiszúrni, de az azonnal szembeöltött, amikor eltűnt onnan.

– A második, Kyungjea. Róla nem tudok sokat, ritkán találkozom vele. Nagyon szigorú, olyan parancsnok féle. Szűkszavú, úgyhogy semmit nem árult el magáról. Hongbin talán jobban ismeri, de nem ajánlom, hogy ilyenekről beszélj vele. Már attól is a plafonon lesz, hogy megtudtad.

– És a harmadik? Ő az, aki nevetett, igaz? Elég ijesztő volt.

– Mandy... – már abban benne volt minden, ahogy kiejtette ezt a nevet Hyuk a száján. – Ő a legrosszabb. Egy angol bárénekes, aki régen elvesztette a motivációját, ezért folyton bajt kever. Iszik és drogozik, ráadásul szereti a fiatal fiúkat.

Amikor leesett, hogy Hyuk mit mondott az imént, hatalmasra nyílt szemekkel néztem rá, mire azonnal tiltakozni kezdett.

– Nem, nem úgy! Minden szemilyiség tudja, hogy anya gyerekei vagyunk. Tudod, ezt egy kicsit bonyolult elmagyarázni. Ez most biztosan sok neked.

Tényleg sok volt. Felfogni ennyi új információt is megterhelő, de belegondolni abba, milyen lehet együtt élni egy ilyen személlyel, még kínzóbb. Így már teljesen megértettem, hogy miért kell mindig otthon maradnia az egyik Han testvérnek. Lehet, hogy reggel még úgy hagyja otthon Hyuk az anyját, hogy orchideákat gondoz, Hongbin viszont már a borospoharat csavarja ki Mandy kezéből.

Hyuna:

Sosem viseltem jól, ha valaki felébresztett, és ezúttal is le akartam üvölteni a fejét a gonosz látogatónak, de megakadtam a mozdulatban. Hongbin fölém hajolt, és hirtelen hihetetlenül közel került a helyes arca, és ezt fél pillanattal az ébredész után nehéz volt feldolgozni.

Már éppen köszönni akartam, amikor hirtelen megcsókolt. Határozottan nyomta az anyémnek a száját, miközben a tenyerével megtámasztotta a fejem, és se perc alatt a takaróm alatt lett. Nem bántam, amit csinál, élvezettel simultam az erős karjaiba, hiszen már az első nap megtetszett. Nekem nem voltak olyan fenntartásaim a testi kapcsolatokkal, mint a húgomnak. Két érett ember miért ne élvezhetné egymást társaságát? Én tizennyolc voltam, és igazán nem szándékoztam világgá kürtölni, hogy Hongbin még kiskorú. Mit számít az az egy év? Ostobaság.

Amikor lehúztam róla a pólót, és végigsimítottam a hátán, már éreztem, hogy nagyon jó alapanyagokat fogok, így kissé feljebb toltam, hogy jobban lássam. Kidolgozott izmok, fehér bőr, helyes, rózsaszín mellbimbók, és apró, világos szőrszálak a köldöke alatt, mintha nyílként szolgálnának az ágyékához.

– Tetszik, amit látsz? – kérdezte Hongbin büszke mosollyal, majd a fejem fölé fogta a karjaimat, és újra megcsókolt.

Rengeteg szenvedély volt benne, mintha ki lenne éhezve, és már nem tudna gátat szabni az érzéseinek. Ahogy lassan elengedte az egyik kezével a csuklómat, és benyúlt a hálóingem alá, jólesően felnyögtem. Szerettem, ha egy férfi képes így hatni rán. Irányított, de nem uralkodott, élvezetett okozott és kapott egyszerre.

Hongbin minden csókja a fellegekbe repített. A mozdulataiból látszott, hogy nem először csinál ilyet, és az aktus közben is jól teljesített. Folyamatosan tartotta a szemkontaktust, miközben körkörösen mozgatta a csípőjét, és csak akkor kezdett el rendeseket lökni, aikor már könyörögtem. Elsőre sikerült feljuttatnia a csúcsra, de sajnos nem maradt mellettem az orgazmusa után, hamar kiszállt az ágyból. A használt óvszert egy papírzsebkendőbe csavarva a kukába dobta, és áttörölte a leizzadt testét a törölközőmmel. Ahogy néztem a tökéletes testén táncolni a reggeli napsugarakat, újra megkívántam, de Hongbin magamra hagyott. Csak az ottfelejtett pólója utalt arra, hogy visszatér még.

Hongbin:

A reggeli etye-petye jól esett a testemnek, és a másodrangú céljait is beteljesítette, bejuthattam Jihyun szobájába, és piszkálhattam egy kicsit a saját ablakából. Aranyos szobája volt, de látszott rajta, hogy még nem költözött be igazán. Nem mesélt semmiről, nem tükrözte a személyiségét, sehol se láttam egy jellemző színt, vagy kiegészítőt, ami alapján többet tudhatnék róla.

Tisztában voltam vele, hogy Hyukie ki fog akadni, amiért elintéztem neki egy laza késést, de a randi így sokkal érdekesebbé vált. Ha minden olajozottan megy, akkor csak eszméletlenül édesek lesznek, de becsapják magukat. Egy kapcsolat attól válik szilárddá, hogy együtt veszik az akadályokat.

Miután Hyukot felráztam az álmából, és a kikészített ruháira mutattam, végig kellett hallgatnom egy rövidke kioktatást, de ennél csúnyábban is leszidott már. Nagyon jól nézett ki az öcsi ilyen rövidke készülődési idő ellenére is, a haja már este úgy állt, ahogy kell, alapozóra pedig nem volt szüksége.

A napom teljes nyugalomban telt volna, ha anya nem keveri a bajt. Hyuk jól kezelte a nehezét, de miután felszívódott, nekem kellett elsimítani a ráncokat. Nem örültem neki, hogy Jihyun megtudta a családi titkot, de ha tényleg úgy tervezték, hogy komolyan veszik a dolgot, előbb vagy utóbb úgyis rájött volna. Talán jobb így. Ha ezzel a tudással is érdekli az öcsém, akkor belevaló csaj, de ha fél, akkor még visszavonulhat harag nélkül.

– Folyamatosam Jihyunon jár az eszem – vallota be Hyuk az esti vacsikor. – Annyira tetszik nekem, de nem tudom, hogy működne-e.

– Miattam nem kell aggódnod. Lehet, hogy piszkállak néha titeket, de nem fogom tönkretenni a boldogságotokat.

– Jó, de mi van, ha tényleg komolyra fordulnak a dolgok? Ha érettségi után összeköltözunk, vagy összeházasodunk, és esetleg teherbe esik, akkor...?

– Hé-hé-hé! – kaptam ki a villát a kezéből. – Azért ennyire még ne szaladj előre! Ahhoz először meg kell hódítanod, aztán nem árt megtartanod, és gyereknevelés előtt inkább fektesd le!

Hyuk a füle tövéig elvörösödött, pedig nem volt a szexben semmi szégyenkeznivaló, arról nem is beszélve, hogy tökéletesen tisztában voltam vele, hogy fejben mindent tud róla. És bár kissé gátlásos volt, nem féltettem éles helyzetekben sem. Jihyun tökéletes első barátnő lenne, de nekem azért fenntartásaim voltak vele kapcsolatban. Nem akartam, hogy mindent tudjon rólunk, hiszen mégis csak idegen. Még csak pár napja került ide, és... – morfondíroztam, de Hyuk olvasott a gondolataimban.

– Nyugi, Hongbin, én is tudom, hogy még nem tartunk ott, hogy mindent elmondjak neki.

– Vannak olyan dolgok, amiknek örökre titokban kell maradniuk – zártam le a beszélgetést, és bezárkóztam a saját gondolataimba.

Hyuk sosem volt hülyegyerek, de a szerelem könnyen elvehetette az eszét, úgyhogy minden egyes pillanatban résen kellett lennem, nehogy hülyeséget csináljon. Azért költöztünk el, és azért kezdtünk új életet, hogy biztonságban legyünk, és ne kelljen a túlbuzgó idiótáktól rettegnünk. Akármilyen fontos is volt Hyuknak ez a lány, egy dologban biztos voltam: nem fogom engedni, hogy tönkretegyen minket.