HH - 4. fejezet: Csoportmunka

Jihyun:

Nem hogy Hyuk nem jött iskolába másnap, de Hongbin is távol maradt, irodalomórán pedig azonnal megkaptam a tanártól, hogy így igazán nehéz lesz felkészülnöm. Utáltam Shim urat, amiért ennyire pikkel rám, nem hogy örült volna neki, hogy leveszem a terhet a válláról, és lelkes diákja vagyok. Egyáltalán miért tanít, ha ennyire rühelli az embereket?

Az utolsó óra után szívesen pihentem volna, hogy kicsit a családommal legyek, és este nekikezdjek a saját részemnek a francia nacionalizmus irodalmából, de megígértem Leónak, hogy segítek lerövidíteni a felelésüket. A párjuk azon a héten, amikor előadnak külföldre utazik mazsorett versenyre, úgyhogy minden az ő nyakukba szakadt, és Leo már attól szédült, ha két mondatnál többet kellett mondania Shim úr előtt.

– Srácok, nem ért egyikőtök a barkácsoláshoz véletlenül? Hiába rajzolták le, hogyan rakjam össze az asztalt, sehogy sem akar sikerülni – jelent meg apa a konyhában, a kezében egy csavarhúzóval, és az említett szerelési útmutatóval.

– Én szívesen segítek, uram – tolta hátrébb a székét Leo, és már indult volna, hogy meglógjon a tanulásról, de még idejében visszanyomtam a székre.

– Apa, hagyj minket tanulni! Majd később segítünk neked.

A letört családfőnk visszasunnyogott az asztalhoz, és újrakezdte az egész folyamatot, de biztosra vettem, hogy mire végzünk, az az íróasztal még mindig lapjaira lesz bontva.

Ravi jó munkát csinált, szerencsére nem kellett semminek utánanézni, elég volt, ha lerövidítettük a dolgokat, és megszavaztuk, hogy melyik részek kellenek, és mik azok, amikre érdemesebb nagyobb hangsúlyt fektetni. Leo mindent leszavazott, hogy rövidítsen a terjedelmen, de erősen fogtam, és végül sikerült összeállítanunk egy közel félórás előadást.

– Oké, akkor most olvassátok fel, hogy biztosan jó-e – mondtam, mire Leo arcára azonnal kiült a rémület. Gyorsan körbenézett, majd a tekintete megállapodott az apámon, aki éppen azon tanakodott, melyik szöget is kellene használnia.

– Úgy érted, hangosan? – kérdezte szendén, mire Ravival egyszerre bólintottunk.

Leo beletörődve maga elé emelte a lapot, és színtelen hangon elkezdte mormogni a szöveget. Egyrészt hihetetlenül unalmas volt, másrészt nem lehetett hallani belőle semmit, és látszott rajta, hogy fogalma sincs róla, hogy miről beszél.

– Leo, állj fel, és úgy mondd! Hangosan, hogy Hongbinék is hallják a szomszédban.

Leo arcán minden látszott a negatív skála érzelmeiből, ahogy felelő pózba vágta magát, és újrakezdte az olvasást. Most egy fokkal jobb lett, de még mindig hegyeznem kellett a fülem, hogy megértsem. Ravi is egyre türelmetlenebb lett, de eléggé tartott ahhoz a fekete hajú barátunktól, hogy ne merjen szólni, csak a tollával dobolt dühösen az asztallapon.

– Jihyun, hová tetted a testápolót? – robogott le Hyuna az emeletről. Egy szál törölköző volt csak rajta, és a hosszú, vörös hajából csöpögött a víz.

Leo tátott szájjal ejtette ki a papírt a kezéből, majd olyan hirtelen ült le, hogy majdnem a földön kötött ki, és az istenért se emelte volna fel a fejét a ropis pohárról. A sápadt bőre egyre vörösebb színt vett fel, és eszembe jutott, mennyire zavarba jött az étteremben, amikor Hyuna szóba került.

– A szobámban van – informáltam a nővérem, majd teljesen felé fordultam. – De, Hyuna, nem akarod meghallgatni a felelésüket? Éppen irodalomra gyakorlunk, és kellene egy külsős véleménye.

Hyuna végigfutatta égő zöld tekintetét León, majd megrántotta a vállát, és nekitámaszkodott a lépcső korlátjának. Mindenki tisztában volt vele, hogy Leo fel fog sülni, és a nővérem élvezte, ha mások kellemetlen helyzetben érzik magukat a közelében. Szerette azt hinni, hogy ez a csábereje miatt történik.

– Leo, kezd el! – nógattam az áldozatot, aki az arca elé emelte a papírt, és onnan súgott felém.

– Nem megy.

– Dehogy nem! Most nyűgözd le! – bíztattam, mire Leo idegesen az ajkába harapott, majd összeszedte a maradék bátorságát, és újra felállt.

A keze úgy remegett, hogy nem csodáltam volna, ha egy sort sem tud elolvasni, és bár az elején nagyon haloványan kezdett, amikor meghallotta, hogy Hyuna ásít egy nagyot, megtalálta a tökeit. Erős hangon, határozottan adta elő a beszámolóját Puskinról, majd belekezdett az Anyeginbe, amit biztosan nem olvasott, de mégis azt a benyomást keltette, hogy oldalra lebontva ismeri a történetet.

Amikor felnézett a jegyzetéből, újra visszahúzódó tekintettel fürkészte a világot, majd a biztonság kedvéért rajtam állapodott meg a figyelme. Felmutattam a hüvelykujjam elismerésemül, majd újra a nővérem felé fordultam.

– Na? Hányast adnál rá? – vontam be a munkába.

– Ahhoz képest, hogy utálom az irodalmat, ez elég érdekesen hangzott, csak hiányzott a szemkontaktus. Felnézhetnél a jegyzeteidből néha, Leo-shi.

Leo újra kapkodni kezdett, a papírjai kicsúsztak a kezéből, és majdnem bevágta a homlokát, amikor lehajolt értük, de csonttörés nélkül sikerült visszaülnie a székre. Hyuna nem boldogított tovább minket a társaságával, visszament az emeletre, hogy tetőtől-talpig bekenje magát testápolóval. Igazán szép és puha bőre volt, de ez rengeteg munkába és bőrápolásba került, talán ezért is teljesített olyan rosszul a suliban. Hyuna szerint fontosabb volt a külső, mint az ész, és csak azért jár be az iskolába, hogy pasizhasson.

Leo teljesen elvarázsolt állapotba került, folyamatosan Hyuna mondatait ismételgette magának, de Ravit nem zavarta, hogy nem figyelnek rá, simán elnyomta a saját részét. Ahhoz képest, hogy azt hittem, hatalmas baki lesz az egész gyakorlás, sikerrel zárhattunk. Már csak abban kellett reménykednie az osztály rapperének, hogy Leo élesben is ilyen jól teljesítsen. Lehet, hogy beültetem Hyunát a hátsó padba – mosolyodtam el. Leo betartotta az ígéretét, és amint szabad utat engedtem neki, máris kezelésbe vette apa íróasztalát.

– Én átugrom Hyukhoz – búcsúzott el Ravi. Nem hittem, hogy bejutna, de nem akartam elkeseríteni, így csak bólintottam egyet.

Ravi azonban nem jutott még a pázsitig sem, mert frontálisan beleütközött Hyukba a küszöbön. A kedvesebbik szomszédom még mindig elég fáradtnak tűnt, de a szemei csillogtak, és egy hatalmas könyvet tartott a hóna alatt.

– Jöttem irodalmazni. Ráérsz, Jihyun? – nézett el Ravi feje mellett.

Leo felé pillantottam, majd megrántottam a vállam. Szerettem volna beszélni vele a tegnap történtekről, de nagyon belemerült a munkába, így inkább nem zavartam. Az irodalom kezdett kicsit sok lenni a „korrepetálás” után, de nekünk is bele kellett húznunk, ugyanis biztosra vettem, hogy Hongbin semmit nem fog csinálni.

Hyuk letette a könyvet az irathalmok közé, majd felcsapta a kék jelölő cetlinél, és odatolta elém. Valószínűleg egész nap ezt tanulmányozhatta, mert nem csak aláhúzta a lényeget, de széljegyzeteket is írt hozzájuk.

– Szerintem ez így rendben van – mondtam, amikor a végére értem. – Hongbin, gondolom, nem aktivizálja magát.

– Hongbin éjszaka kijelentette, hogy három napig megszűnik létezni, úgyhogy egymásra vagyunk utalva.

– És tudod már, hogyan oldjuk meg az előadást?

– Igen. Reggel ugrott be, amikor a neten keresgéltem.

Hyuk előadta az ötletét, ami akár még működhetett is. Az ő részét előre felvesszük, majd az órán lejátsszuk, így nem mondhatja a tanár, hogy csaltunk. Igaz, hogy a közvetítés nem élőben történik, mert Hyuk azt mondta, az anyukája teljes felügyeletet igényel, és nem akar félpercenként elrohangálni, de egyértelműen ő beszél majd. Én szívesebben vettem volna, ha Shim lézerszemeinek tűzében a kedvesebbik Han testvérrel állnék, de megértettem, miért így találta ki. Ha Hongbin hologrammal jelenne meg az osztály előtt, Shim még azt sem fogadná el. Hyuknak talán elnézte, hogy csak félig vesz részt az óráján.

– Fiam, megnéznéd a lányom szobájában a rolót? Reggel beakadt, és nem tudjuk megmozdítani – kísérte fel az emeletre Leót apa.

Hyuk alig bírta elrejteni a mosolyát, valószínűleg még élesen élt benne a vízvezeték szerelős emlék. Apa tényleg képes lett volna minden környékbeli srácot befogni, hogy kompenzálja a bénaságát, és ettől rendesen égett az arcom. Miért nem tud normális apa lenni, aki vágja a házzal kapcsolatos házimunkákat?

– N nemrég hozta meg a házit, és gondolom neked is van még mit csinálni, de nem lenne kedved eljönni velem a shake house-ba?

Először vissza akartam utasítani, mert még tényleg rengeteg házim maradt, de mégis csak Hyuk hívott el. Nem hagyhattam ki egy ilyen lehetőséget.

Éppen a cipőmet vettem fel, amikor az emeleten felsikítottak, majd Hyuna lerohant a lépcsőn, és a karomba vetette magát.

– Jihyunie, meg fogom ölni apát! Miért nem tud szólni, hogy a szobámban szerelnek? Most látott az a gyászos képű Leo meztelenül!

Hyuk ezúttal már nem tudta elfojtani a nevetését, és teljesen belegörnyedt a hahotázásba, Hyuna legnagyobb bosszankodására. A nővérem a sírás szélén állt, de úgy gondoltam, Leónak ez sokkal nagyobb traumát okozott. Csodáltam volna, ha képes ezek után a helyére igazítani a rolót.

– Hyunie, menj fel a fürdőszobába, és maradj ott addig, amíg el nem mennek. Akkor nem kell összefutnod Leóval, és nem fogjátok kellemetlenül érezni magatokat – tanácsoltam, mire Hyuna letörölte a könnycseppeket a szempilláiról. Igazán aranyos volt, amikor ilyen kislányosan viselkedett.

Hyuk egész úton jókedvű volt, a nővérem sikeresen megalapozta a kedvét, és a szín is kezdett visszatalálni az arcába. A kezén szinte világított a kötés, de már nem vérzett át, és nem látszott fájdalom az arcán, amikor mozgatta az ujjait. Nagyon reméltem, hogy egy apró heggel megússza, és máskor kétszer is meggondolja, hogy beleboxoljon-e a tükörbe.

– De Hongbin ugye nem betegedett meg? – kérdeztem rá az aggályomra. – Nélküle nem fogjuk tudni megcsinálni a felelést.

– Hongbin egészsége tökéletes, csak kicsit kimerült, és anyával is veszekedtek az este. Azt hiszi, hogy nem tudom, de nem lehet figyelmen kívül hagyni senkit, akivel egy életen osztozol.

– Ez olyan ikres dolog, amit csak ti értetek? – találgattam.

– Nem, arra gondoltam, hogy vékonyak a falak.

Hyuknak jó humora volt. Nem olyan őrült, mint Kennek, hanem édesen aranyos. Nem tudom, mi fogott meg benne annyira, de egyszerűen nem tudtam rossz fényben látni. Volt egy zűrős bátyja, egy kissé ijesztően kedves anyukája, de ez belőle nem vont le semmit.

Az étteremben ragaszkodott hozzá, hogy ő fizet, és miközben sült krumplit falatoztunk, azokról az időkről mesélt, amikor ők is a nagyvárosban éltek. Egy elit magánoviba jártak, mert az apjuk egy jól menő cégnél dolgozott, és szerette volna, ha kiskoruktól fogva jó oktatást kapnak. Hyuk szerint akkor is olyanok voltak, mint most, ő mindenkivel jó viszonyt ápolt, Hongbin meg verekedett, és durcáskodott, de azért akadtak fiúk, akikkel jól kijött. Sok gyerekkel együtt folytatták tovább a tanulmányaikat egy keresztény iskolában, amit Hongbin igazi szenvedésként élt meg. A vasárnapi templomjárások csak részleteiben voltak teljesítve, és egyszer eltörte a pálcát, amivel meg akarták fenyíteni.

– Nagyon parás volt. Tudod, ott mindenkinek nagyon illedelmesnek és melegszívűnek kellett lennie, ehhez képest a tanáraink nádpálcával fenyítettek minket. Hongbin nem csinált különösen rossz dolgot, csak beszélgetett az órán a barátjával, mire kiállították az emelvényre, hogy jól megverjék. Nem kicsit lepődött meg a reverendás, amikor Hongbin elkapta a pálcát. A keze utána csúnyán felrepedt, de megállította az ütést, és miután kirántotta a szorításból, kettétörte az asztalon a pálcát. Majdnem kicsaptak minket, pedig még csak hatodikosak voltunk.

Mi nem követtünk semmilyen vallást, így elég távol álltam az ilyen neveléstől, arról nem is beszélve, hogy a halál utáni életről, meg az isteni akaratról csevegni anya halála után nem lett volna jó ötlet. Hyuna nagyon rosszul élte meg, hogy elvesztette a legjobb barátnőjét, akkor kezdett bele a végtelen bulizásba, és a felelőtlen pasi szerzésbe. Soha nem találta meg a helyét senkivel, hiába rohant egyik kapcsolatból a másikba.

– És mikor jöttetek ide?

– Hetedik osztály második félévében. Hongbin majdnem megölt egy fiút.

– Megölt? – kaptam fel a fejem. Ez azért elég durva volt. Hongbin veszélyes alaknak tűnt, de azért nem ennyire.

– Összevesztek valamin, és a srác azt mondta, hogy Hongbinnal mi is olyan betegek vagyunk, mint az anyánk, mire a bátyám bezúzta az orrát. Szerintem csak rá akart ijeszteni, de a párkány nagyon régi volt, és leszakadt a srác alatt. Hongbin utánakapott, és állítása szerint el is érte volna a pólóját, de az osztálytársai hátrarántották, a fiú pedig lezuhant. Háromemeletnyit esett, és egy kukán landolt. A széttört műanyag átszúrta az oldalát, de szerencsére túlélte az egészet egy csúnya heggel.

Hongbin hibát követett el akkor, amikor kilógatta, és nem csodáltam, hogy ezért kirúgták. Egy normális iskolában is fegyelmi eljárást indítottak volna ellene, egy vallásos intézményben pedig még szigorúbb szabályok élhettek.

– Szóval, ha nem akarod felhúzni, akkor ne beszélj neki a kereszténységről. Ne tudd meg, mit művelt, amikor a Bibliáról tanultunk irodalmon! Szerintem Shim azóta utálja ennyire.

Furcsa, mert Hongbinról eddig csak azt tudtam, mit nem szeret. Ott volt a tonhal, az orvosok, és most a vallás. Arra azért kíváncsi lettem volna, hogy Hyuk vajon bírná-e, ha nem a testvére lenne, de valahogy Leóval is megtalálták a közös hangot, úgyhogy Hongbin valamihez nagyon érhetett. Az továbbra is rejtély maradt számomra, hogyan sikerült Leóval rendesen kommunikálnom. Ravi szerint két év alatt nem hallotta annyit beszélni, mint a próbán, pedig akkor csak zsörtölődött.

– És mi az, amit Hongbin szeret?

– Engem? – nevetett fel Hyuk, majd ivott egy kortyot az áfonyalevéből, és tovább gondolkodott. – Szereti még Leót, a főzést, az állatokat, és a csinos lányokat is, bár ez utóbbi minden fiúra igaz.

– Rád is? – pillantottam fel rá a szempilláim alól, mire Hyuk mosolya azonnal idegessé vált.

– Miért, te szereted a ronda fiúkat? – ütötte vissza a labdát, és egy huzamra kiitta az italát.

Hyuk szemei továbbra is kedvesen csillogtak, de a testtartásában volt valami zavarba ejtően aranyos. Amikor Leo zavarba jött a nővéremtől, nem tudta, hová nézzen, és legszívesebben elrejtőzött volna, de Hyuk csak még aranyosabb lett. Tetszett, hogy nem futamodik meg, hanem megpróbálja kezelni az érzéseit, és úgy tenni, mintha meg sem hatná a flörtölésünk.

– És Hongbin… – kezdtem, de Hyuk feltartotta a kezét.

– Nem lehetne, hogy ne Hongbinról beszéljünk?

– Bocsi, igazad van. Fura, mert neki meg folyton rólad beszéltem.

– Tudom, ez mindig így van. Nevezzük az ikrek átkának.

Hongbin is ezt mondta előző nap. El se tudtam képzelni, milyen lehet, ha már kiskorod óta ott van valaki melletted. Ha jól kijöttök, könnyű lehet, de én biztosan rivalizáltam volna a saját ikerpárommal. A szülők figyelme se lehetett teljesen egyenlő, az egyik biztosan úgy érezte, hogy kevésbé figyelnek rá. Abból ítélve, hogy Hongbin mennyire felidegesítette magát akkor, amikor nem figyeltem rá, úgy tippeltem, ő lehetett a B baba.

– Szóval, te mit szeretsz?

– Gitározni, és verset írni. A zene megnyugtat, versírás közben pedig ki tudom fejezni az érzéseimet.

– A Csillagfényen is saját verssel indulsz?

– Az attól függ, hogy elkészülök-e addigra vele. Nem szeretem a régieket elő venni, mert azok a múltról szólnak. Valami aktuális kell.

Hyuk telefonja hangosan csörömpölt a zsebében, és már az egész étterem ránk fújt, amikor végre sikerült feloldania a zárat. Amikor jobban megnéztem a hátlapot, feltűnt rajta az apró cetli, Hongbin nevével.

– Szia, Leo, Hyuk vagyok. Azt hiszem, Hongbin mobilját hoztam el. Én segíthetek valamiben? – szólt bele nevetgélve a telefonba. Leo megint hangtompított üzemmódba kapcsolt, mert nem hallottam a válaszát, annak ellenére sem, hogy a háttérzajból ítélve maxon lehetett a hangerő. – Ne is próbálkozz, ha Hongbin alszik, egy ágyúlövéssel sem ébreszted fel. Majd mondom neki, hogy kerested, ha hazaértem.

Hyuna is tudta ám húzni a lóbőrt hétvégenként, így mindig rám maradt a nagytakarítás, utána meg hallgathattam a megjegyzéseit, hogy miért kell a porszívó hangjára ébrednie. A hanyagsága miatt nekem kellett felvennem az anyaszerepet, de nem bántam, hiszen egyszer én is anya leszek, és így legalább rendelkeztem némi előtudással.

– Ti mindent felcímkéztek? Hongbin múltkor a te uzsonnás dobozodat hozta el.

– Régen nem csináltuk, és folyamatosan elhordta a ruháimat, úgyhogy meguntam a dolgot, és bevezettem a cetlizést. Néha még így is egymás cuccait visszük el, de már sokkal jobb a helyzet.

Hyuk igazán jó társaság volt, szívesen töltöttem volna vele több időt. Ez talán meg is valósulhat, ha Hongbin egy ideig nem jön suliba. Úgy elég nehéz volt rendes kapcsolatot kialakítani, hogy szinte csak epizódokban láttam, úgyhogy elhatároztam, nem csak a másnapot, de a hétvégét is vele töltöm, és nagyon remélem, hogy hétfőn is tovább húzza Mr. Sötéten Rejtélyes a lóbőrt.

– Hyuk, hétvégén nincs kedved moziba jönni velem?

Hyuk majdnem felborította az újabb adag italát, amikor a mondat végére értem, és zavartan megvakargatta a tarkóját. Nagyon reméltem, hogy nem kosaraz ki. Nagyon sokáig tanakodott, mintha magával veszekedne, majd végül szomorúan felsóhajtott.

– Ne haragudj, de nem lehet. Anyára vigyáznia kell valakinek, és Hongbin most nem megbízható – magyarázkodott, és amikor észrevette, hogy elnézek, előállt egy mentő ötlettel. – De mit szólnál hozzá, ha piknikeznénk a kertben? Akkor nem kell messze mennem, és tovább beszélgethetnénk.

Jó ötletnek tartottam a kerti partit. Alig ismertük egymást pár napja, a mozi talán még túl korai lett volna, és nekem is jobb volt, ha Hyuk nem idegeskedi végig az egészet. Főzni jól tudtam, és abból ítélve, hogy simán bepuszilt egy duplaburgert, nem féltem az étvágyától.

Hongbin:

– Szóval piknik, mi? – cukkoltam Hyukie-t. – Félsz vele kettesben maradni a sötétben?

– Nem erről van szó, te is tudod – hárított, és kibújt az ingjéből. A telefonomat az ágyra dobta, majd levette a nadrágját is. – Egyébként, Leo keresett.

Miután Hyuk kiment a szobámból, felvettem a telefont a pokrócról, és megcsörgettem a barátom. Leo már nagyon várhatta, hogy keressem, mert az első csörgés után felvette, és magához képest igazán gyorsan beszélt.

– Hongbin, ráérsz most? Beszélnünk kell!

– Valami gáz van? – kérdeztem ijedten. Az apjával előző nap nagyon csúnyán váltak el, és féltem, hogy az öreg már hazaérkezett a vadászatból, és leverte a fián a dühét.

– Nem – vágta rá Leo azonnal. – Vagyis, de, vagy nem tudom. Találkozzunk, és mindent elmesélek.

Kinyitottam a szekrényemet, és lehúztam Hyuk idegesítő cetlijeit a ruháimról. Tök gáz volt, hogy így mindent összeragasztgatott. Mi lenne, ha elfelejteném, és úgy mennék ki az utcára, hogy messziről hirdetem a nevem?

Aznap egészen jó kedvem volt, úgyhogy fekete helyett fehéret vettem fel. Az ingemet Hyukie szépen kivasalta mosás után, a sötét, szakadt farmerem pedig elhárította azt a vádat, hogy N-esen legyek elegáns. Nem szerettem az olyan srácokat, mint ő. Túl pedáns, túl jól nevelt, túl nyalizós.

Leo fel-alá járkált a megszokott helyünkön. A beszélgetős szikla tövében ott vártak a hűtött sörösüvegek, és a barátom arra is gondolt, hogy esetleg éhes leszek, és kész Piroska-kosarat hozott nekem. Amint ráléptem egy elszáradt gallyra, Leo azonnal megpördült, és szorosan megölelt. A testi kontaktus alig tartott egy másodpercig, máris leültetett a sziklára, de ő nem csatlakozott.

– Nem fogod elhinni, hogy mi történt – kezdte izgatottan. Folyamatosan a kezét tördelte, és egy pillanatra sem tudott nyugton maradni. Beleszédültem, ha rá néztem, úgyhogy inkább a sörömnek szenteltem a figyelmem.

– Ne kímélj! Mi történt?

– Láttam Hyunát meztelenül.

Majdnem megfulladtam a félrenyelt sörtől. Leo gondoskodóan paskolta meg a hátam, mintha az bármit is segítene, majd a kezembe nyomott egy vizes palackot. A hideg víz jól jött a sok buborék után, amit kellemetlenül csiklandozta a torkom, és miután sikerült újra visszatérnem az élők sorába, kifejeztem a döbbenetem.

– És azt hogy a kurva életbe csináltad, ilyen gyorsan? Oké, hogy Hyuna egy ribanc, de ennyire?

– Ne beszélj így róla! – kelt fel a védelmében Leo, de nem neki ajánlkozott fel az első találkozáskor. – Véletlenül láttam. Az apukájának segítettem, amikor bejött. Nem hittem a szememnek. Olyan tökéletes teste van, hogy nyugodtan szobrot faraghatnának belőle.

– Aha… Én inkább nem mondom, hogy mit szoktak faragni vele… – húztam el a számat. Leo aranyosan belezúgott, de rossz lányt választott magának. Hyunában több fasz fordult meg, mint értelmes gondolat, és a barátomhoz nem ilyen lány illett. Hyuna csak átgázolna rajta, aztán otthagyná a szarban.

– Éppen az előbb mondtad – mutatott rá Leo, és sértetten összefűzte maga előtt a karját. – Én akkor is kedvelem.

– Jól van, kedveld csak – rántottam meg a vállam, és belelestem a kosárba. Lehet, hogy Taekwoon apja egy seggfej volt, de a vadászáshoz értett, és mindig finom húsokat lőtt.

A szarvas nyársat rágcsálva hallgattam végig, ahogy Leo beszámolt a napjáról, kezdve a szörnyűnek ígérkező csoportmunkával, a törölközős, majd végül a meztelen Hyunáig. Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha összefeküdnék az idősebb szomszédlányunkkal, de mivel Leo belezúgott, nem hajthattam rá. Maradt így a kisebbik lány, de őt meg Hyuk védte, úgyhogy le kellett boxolnom az öcsémmel ezt a meccset. Végül úgyis Jihyunnak kellett döntenie, de nem akartam megkönnyíteni a tesóm helyzetét. Szerettem versengeni vele.

Éppen egy hűtőtáskányi vadhússal tartottam hazafelé, amikor feltűnt Dr. Gam autója a villanyszerelési üzletnél. Éppen villanykörtéket ellenőriztek az eladóval, úgyhogy kellemesen elhelyezkedhettem az autójának támaszkodva, hogy amikor kijön, leolvasszam az arcáról azt a tenyérbe mászó vigyorát.

– Jó estét, doktor úr – intettem oda neki, amikor átlépte az üzlet küszöbét. Az arca azonnal olyan árnyalatot vett fel, mint aki hetek óta beteg, de élveztem, hogy ilyen hatással vagyok rá.

– Hongbin-shi, hát te mit keresel itt ilyenkor? Nem kellene otthon lenned? Holnap iskola.

– Hyuk jár helyettem most suliba.

– Akkor, nem kellene hátráltatnod. Menj haza szépen, és teremts megfelelő környezetet neki a tanuláshoz!

Gúnyosan megforgattam a szemem, és a kocsi kereke mellé köptem a rágógumimat. Sok mindenit ki nem állhattam a kisvárosban, de ez a férfi vezette a listát. Undorító patkány, aki eljátssza, hogy haverok vagyunk, de minden mozdulatával csak szétcincálja a világomat.

– Tudja, hol voltam az imént? Éppen egy ártatlan kisállatot daraboltam fel az erdőben. Itt vannak a zsigerei a táskában. Meg akarja nézni? Az orvosok tanulnak az egyetemen boncolást, nem? – Miután nem válaszolt, tovább folytattam. – Na, nem akar kezelni? Mi is a bajom? Mániákus hazudozás, dühkezelési problémák, megszállottság?

– Fejezd ezt be! – szólt rám élesen, de már éppen belelendültem. Folyamatosan közelítettem hozzá, amitől ő hátrálni kezdett, és nagyon hamar megfordult a felállás. Én magasodtam fölé, és ő lapult a karosszériájának.

– Mondja meg az iskolaorvosnak, hogy szálljon le rólunk, ha jót akar magának!

– Ez fenyegetés?

– Nem, figyelmeztetés! Elég, hogy magát el kell viselnünk.

– Viselnünk? – kérdezett vissza ellenségesen. – Ne beszélj Hyuk nevében!

Teljesen elfeledkeztem róla, hogy hűtőtáska van a kezemben, és azzal vágtam pofán. A szemüvege lerepült az orráról, és vér fröccsent az aszfaltra, de nem rettentem meg ennyitől. Leguggoltam hozzá, és megjátszott mosollyal átnyújtottam neki a hímzett zsebkendőmet.

– Majd adja vissza Hyuknak vagy nekem! Amelyikünkkel éppen összefut. De a maga érdekében, azt ajánlom, inkább az öcsém társaságát keresse!

Jókedvűen mentem haza, és amint beléptem a konyhába, azonnal a mélyhűtőbe tettem a vadhúsokat. Csípős pörköltet terveztem, krumpli krokett-tel és fűszeres kimchivel, amit Hyuk annyira szeretett.

Hiába pakolásztam, már akkor tudtam, hogy valaki ott áll a falnak támaszkodva, amikor lehajoltam az alsó fogantyúhoz, így meg sem lepődtem, amikor a hűtőajtó becsapása után szembe találtam magam egy parázsló cigarettacsikkel.

– Mandy, miben segíthetek? – kérdeztem fásultan, és töltöttem magamnak egy pohár vizet.

– Hongbin-ah, mi olyan jól kijövünk egymással, nem igaz? – húzta végig anya a vörösre lakkozott körmeit a vállamon, és cicázva megkerült. – Te biztosan adsz nekem egy kis italt.

– Ezt bebuktad. Anya erős gyógyszereket szed, ha nem akarsz ártani magatoknak, akkor visszamész a szobátokba, és magazinokat olvasgatsz.

– Ugyan már, kicsim – ölelt meg szorosan, de leráztam magamról a kezeit. – Kérjem meg az öcsédet inkább? – kezdte kigombolni az ingem. Elkaptam a kezét, és erősen a háta mögé csavartam, majd a szobája felé kezdtem terelni.

– Ha hozzányúlsz Hyukhoz, megöllek – morogtam a fülébe.

– Hogyan beszélsz te velem? – kérte ki magának felháborodva, és lerúgta a magas sarkúját. – Az anyád vagyok.

– Tévedsz, te nem vagy az anyám.

Mandy dallamosan felnevetett, az elszívott cigaretták egészen lemélyítették a hangját. Pontosan olyan képet festett a hangszíne, amilyen ő maga is volt. Egy lepukkant bár énekesnője, aki réges-régen kiégett, és nem képes feldolgozni, hogy megöregedett.

– Szerintem inkább ne beszéljünk arról, hogy ki kicsoda ebben a családban – csattogtatta az állkapcsát, és az arca elé emelte a szabad kézfejem. – Megint verekedtél, igaz? Hyuk mit fog szólni?

– Semmi közöd hozzá – löktem be a szobába, és rázártam az ajtót.

Amikor felébredtem, finom sütemény várt az asztalon, és azt hittem, most egy ideig nyugalmunk lesz. Vajon anya mióta változott át Mandyvé, és mit csinált, amíg nem voltam itthon? – néztem körbe gyanúsan a lakásban, de nem találtam se égési nyomokat, se kokaincsíkokat, úgyhogy a legnagyobb veszély elhárult.

Felmentem Hyuk szobájába, hogy felverjem a szépítkezésből, még rengeteget kellett tanulnia. Értettem, hogy izgatott a hétvégére megbeszélt piknik miatt, de még egy pénteket túl kellett élnie, és nem akartam, hogy rossz jegyet kapjon az iskolában a hormonjai miatt.

– Hyukie, most már kijöhetnél a tükörből – jegyeztem meg, és összeborzoltam a haját, amikor felém fordult. – Így is elég szépfiú vagy.

– Hagyjál már, Hongbin! Inkább mesélj, mit akart Leo?

– Semmit, csak elmesélte, hogy mi volt Hyunával.

– Majdnem beszartam a röhögéstől, amikor megtudtam, hogy mi történt – nevetett fel Hyuk, és elővette a füzeteit. Még mindig a táskánkban volt Jihyun füzete, teljesen elfelejtettem szólni neki, hogy másolja át. – Ez mi?

– Jihyun füzete. Akkor adta, amikor elájultál. Másold le, aztán add vissza neki holnap! Legalább lesz okod elkezdeni a beszélgetést – kacsintottam rá, és megropogtattam az ujjaimat. Elég rosszul ütöttem, és a hűtőtáska fogantyúja megsértette a bőröm, de ennél nagyobb sérüléseket is szereztem már.

Hyuknak már nem volt szüksége rám, úgyse tudtam volna segíteni neki a háziban, úgyhogy átmentem a szobámba, és elkezdtem megszervezni a Jihyun-csábító akciót. Biztos voltam benne, hogy Hyuk nem fogja engedni, hogy hétvégén elrontsam a randijúkat, de ez nem jelentette azt, hogy nem próbálhatom meg.