HH - 10. fejezet: Villódzások

Jihyun:

Ahhoz képest, hogy azt beszéltük Hyukkal, hogy suli után moziba megyünk, nem jött be egy órára sem. Aggódtam érte. Természetesen nem volt kötelező bejönnie, ha nem érezte jól magát, de jelezhetett volna valahogy, hogy ne aggódjak érte. Még Hongbin se küldött életjelet magáról Leónak, pedig többször is rákérdeztem. Ideges voltam. Aggódtam és izgultam. Lesz így egyáltalán randi? Ha ennyire nem jön össze nekünk semmi Hyukkal, van értelme próbálkozni? Nem lehet, hogy ez a sors keze? Talán nem szabad járnom vele. Talán nem ő való hozzám.

Hyuna egyszerűen megválaszolta a kérdéseimet a szünetben.

– Tiszta hülye vagy. Tegnap full úgy nézett ki, mint aki a halálán van. Te bejönnél ezek után magolni? Én biztosan nem.

– De akkor a randi is lemondva, nem?

– Miért lenne lemondva a randi? Mondta talán? Jaj, Jihyun, olyan béna vagy.

Én is így éreztem magam. Csődtömegnek. Idiótának. Szerencsétlennek. Leo ismerhette ezt az állapotot, mert azonnal rákérdezett, hogy Hyuk miatt vagyok-e olyan szarul, és miután elmeséltem neki a kétségeimet, csak legyintett.

– Hyuk nem ültetne fel. Ha lemondja, akkor időben szólni fog.

Ez nem nyugtatott meg maradéktalanul. Mert az „időben szólni fog” tág fogalom, jelentheti azt, hogy több órával előtte, de befigyelhetett a kellemetlen pár perccel előtti forgatókönyv is. A legjobb az lett volna, ha felhívom, és beszélünk, de még a száma sem volt meg. Randizni készültem egy fiúval, akinek még a mobilszámát se tudtam.

És ha ez nem lett volna elég, aznapra még az órarendünk is felborult, és az osztályfőnöki óra pontosan ebéd előttre került, hogy mindenki zaklatott és éhes legyen. Ken megafonként ontotta magából a zajt, és még N is a padon nyugtatta a fejét. A teremben kész káosz uralkodott, és ezen nem segített a tanárnő hajtépése.

Miután mindenki telerakta a hasát, azt gondolhattuk volna, hogy aznapra már semmi nem szakadhat a nyakunkra, de Shim tett róla, hogy az utolsó két óra maga legyen a pokol. Nem elég, hogy nevetségesen rossz jegyeket adott a felelőknek, az órán is folyton minket reszkírozott. Ostoba kérdések, beszólások, lekicsinylés és veszekedés.

Amikor kiléptem az iskolából, nem vágytam semmire, csak arra, hogy végre hazaérjek, és ledobjam magam az ágyra. Őszintén, nem bántam volna túlzottan, ha Hyuk lemondja a randit. Az idegeim rojtosan lógtak ki a fülemen és szörnyen nézhettem ki. Ebből összeszedni magam, hát, csodát követelne.

Hyuk:

Sokáig aludtam, és úgy ébredtem, mintha újjászülettem volna. Nem fájt a fejem, az izmaim is rendben voltak, és extra adag zabpelyhet nyomtam be reggeliként. Jó kedvem volt, és alig vártam, hogy elvihessem Jihyunt moziba. Nem ismertük egymást olyan jól, hogy tudjam, milyen filmet szeret, de én a legnyálasabbat is képes voltam végigülni, ha vele lehetek. Úgy terveztem, ha végzünk, meghívom enni a shake housba. Akkor kibeszélhetjük a filmet, és lehetőségem lesz hazakísérni. Onnan meg már csak bátorság kérdése, hogy meg merem-e csókolni az ajtajuk előtt.

Bekapcsoltam a laptopom, hogy átfussam a vetítéseket, de alig kattintottam párat, belehasított a fájdalom a fejembe. Kicsit levettem a képernyő fényét, hogy ne bántsa annyira a szemem, de az első filmelőzetest se bírtam végignézni. Káprázott a szemem, és majd’ szétrobbant a fejem a sok villódzástól. A megivott tej kavarogni kezdett a gyomromban, és levert a víz.

Felborítottam a széket, ahogy elvesztettem az egyensúlyomat, és hiába kerestem szilárd kapaszkodót, minden kicsúszott a kezemből.

– Hongbin, mi van velem? – kuporodtam össze a kanapé mellett, amikor kissé jobban éreztem magam. – Hogy menjek el így bárhová?

– Az biztos, hogy moziba ne menjetek. A villódzó fények most nem tesznek jót neked.

– Ez nem normális. Ez még mindig a gyógyszer? Vagy valami más? Ugye nem… – Nem mertem megfogalmazni a legnagyobb félelmemet, de Hongbin kiolvasta a tekintetemből.

– Ne fesd az ördögöt a falra! Biztosan a gyógyszer teszi. A doki azt mondta, még egy ideig pihenned kell, nem? Ebéd után beugrom hozzá igazolásért, és kérek tanácsot, de ne pánikolj! Minél jobban pörgeted magad, annál rosszabbul leszel.

Hongbinnak igaza volt. Ha folyton a félelmeimen lamentáltam, csak bevonzottam őket. Igaz, hogy nagyon hasonló tüneteket produkálok, mint anya, de attól még nem leszek személyiségzavaros. Hongbin is néha dühöng, mégsem közveszélyes. Nincs más dolgom, mint átvészelni ezt az időszakot, és mindent megtenni azért, hogy hamar felépüljek. Nem muszáj moziba mennünk Jihyunnal. Az is jó randi, ha egyszerűen csak sétálunk. Vagy elmehetnénk biciklizni is. A friss levegő biztosan jót tenne a fejfájásomnak – ilyesmikkel nyugtattam magam.

Hongbin:

Gyártotta nekem a problémákat az öcsi. Ha fiatalabbak lettünk volna, biztosan a fejére öntöttem volna mérgemben a homokkal teli kisvödröt, de mivel felnőttünk, felelősséget kellett vállalnom, és jó bátyként kuncsorogni a dokinál. Annyira abszurd volt, hogy önként megyek be a rendelőbe.

– Hongbin, miben segíthetek? – kérdezte Dr. Gam meglepetten. – Csak nem az öcséddel történt valami?

– De. Ma megint rosszul lett, és tudni szeretné, hogy ez normális-e.

– Lehet tudni, mi váltotta ki a tüneteteket?

– Nem tudom. Gépezett, és azt mondta, zavarja a szemét a villódzás, aztán egyszer csak rosszul lett.

– Mutatott epilepsziára utaló jeleket?

Kezdett Dr. Gam felidegesíteni. Miért nem akarja rögtön ráhúzni Hyukra az összes betegséget az orvosi lexikonból? Magamhoz mérten megpróbáltam higgadtan válaszolni. Előző nap azt mondta, nekem se árt, ha nyugodt vagyok, úgyhogy ehhez tartottam magam. Még csak az kellene, hogy Hyuk miattam is idegeskedjen.

– Nem mutatott epilepsziára utaló jeleket – ismételtem indulatosan. – Olyan volt, mint tegnap.

– Akkor azt ajánlom, kerülje a félhomályt. Vagy pihenjen teljes sötétségben, vagy kacsolja fel a lámpát. Lehetőleg ne ingerelje semmi a szemét.

Az már biztos, hogy a mozi ugrott, de elmehettek sétálni, vagy enni valahova, ott talán semmi nem váltja ki Hyuknál a rohamot. Tetvedék gyógyszer, hogy kellett bevennie annak az idióta kölyöknek!

– És te jól érzed magad, Hongbin?

– Én se mutatok epilepsziás tüneteket, ha erre kíváncsi.

Azt hiszem, Dr. Gamnak is kezdett elege lenni belőlem, mert a kelleténél feljebb tolta a szemüvegét az orrát. A szeme hihetetlenül nagynak tűnt hirtelen, és ahogy ezt figyeltem, kezdtem én is rosszul lenni. Gyorsan elkaptam a pillantásom a tükröződő felületről, és megráztam kicsit a fejem. A doki kiszúrta a dolgot.

– Mi történt? – tudakozódott egy öregasszony modorában. Mindent tudni akart, és lehetőleg azonnal.

– Megcsillant a fény a szemüvegén, és megszédültem egy kicsit.

– Hongbin, többen is állítják, hogy láttak téged a minap az erdőben kóborolni. Emlékszel bármire?

– Igen. Nagyon finom volt a whisky.

Nem értettem, miért kell akkor gondot csapni abból, hogy berúgtam egy kicsit. Igaz, hogy többet ittam, mint eddig valaha, de rossz hangulatom volt, és le akartam nyomni a csapongó gondolataimat. Teljesen úgy kezelte a város a bóklászásomat, mintha pucéran kiálltam volna a főtér közepére. Mondjuk, a csajok biztosan bírták volna.

– Ha már itt vagy, tarthatnánk egy terápiás beszélgetést, nem gondolod?

– Telibe találta. Nem gondolom – álltam fel a bőrfotelből, és faképnél hagytam. Már megtudtam, amit akartam, több időt nem fecséreltem a hülyeségeire.

Jihyun:

Hyuk nem írt, és nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó-e vagy sem. Ha nem írt, az azt jelentette, hogy megtartjuk a randit, mivel azonban bármelyik pillanatban jöhetett az sms nem mertem elkezdeni a készülődést. Ha lemondja, teljesen feleslegesen sütném be a hajam, vagy bújnék bele a szűk miniszoknyámba.

– Jön Hyuk – kopogott be a szobába az őrszemem, akit a folyosóra állítottam, hogy onnan lesse a pázsitot. Leo szívesen teljesítette ezt a hálátlan feladatot, így ugyanis legálisan Hyuna szobája előtt lehetett.

Villámgyorsan sminkeltem, és nem vacakoltam a csini ruhákkal, egy szűk farmert, és laza, világos fölsőt vettem hozzá. A szerelésem kiemelte a sötét hajam, és a cicásra húzott szemem. Hyuna ezerszer jobban csinálta ezt, mint én, de néhány trükköt sikerült eltanulnom tőle az évek során. Meg voltam elégedve a kinézetemmel, amikor egy utolsó pillantást vetettem a tükörre.

Hyuk azonnal elkapta rólam a tekintetét, amint meglátott, és még el is fordult egy kicsit. A lelkesedésem azonnal a felére esett vissza, és már a fülembe csengtek a visszautasítás szavai.

– Szia – kezdte Hyuk zavartan, továbbra is a padlót fixírozva.

– Szia – köszöntem vissza esetlenül.

– A mozi sajnos nem fog összejönni, mert még nem érzem magam túl jól, de ha van kedved, szívesen meghívlak egy vacsira a shake house-ba.

– Vacsi? – lelkesültem fel. Ez jót jelentett. Akkor nem akarta lemondani, csak áttette későbbre. – Persze. Az jó lesz.

– Rendben – mosolyodott el Hyuk zavartan. Istenem, annyira aranyos volt. – Kérhetek valamit?

Aprót bólintottam, mire Hyuk arcára kiült némi vörösség, de ettől csak még jobban tetszett. Olyan hevesen vert a szívem, hogy el sem hittem, hogyan állok még mindig a lábamon.

– Lehetne, hogy valami sötét színű ruhát vegyél fel?

Akármit felvettem volna, hogy tetszem neki. Ha Hyuk a sötét színeket kedvelte, nem volt ellenemre olyanba bújni. Rengeteg stílusos, de elegáns egyberuhám volt, nem okozott gondot, hogy válogatnom kell.

– Persze, nem gond.

– Jó. Akkor hétre érted jövök.

Amikor Hyuk elment, az első ember nyakába ugrottam, aki a közelben volt, de Leo hősiesen tűrte, hogy a fülébe sikongatok, és zavart mosollyal bólintott válaszul. Akárhogy is, most nem az ő segítségére volt szükségem. Ide női erő kellett, női furfanggal.

Lélekben erősen kopogtam be a nővéremhez. Hyuna az ágyán feküdt, és magazinokat olvasott. Lustán pillantott fel rám, az elmúlt hetek minden visszatartott indulatával, de a haragja nem volt igazán veszélyes. Mérgelődött, puffogott, de a nővérem maradt, és biztos voltam benne, hogy segíteni fog felkészülni a vacsira.

– Hyuk vacsorázni visz. Segítesz elkészülni?

Hyuna úgy csinált, mint aki vonakodik megtenni, de hamar kibújt belőle a csajszis oldala, és nevetgélve túrta fel a szekrényem. Rengeteg darabot kiválasztott, ami az ő ízlésének megfelel, de nekem túl kihívó, végül mégis sikerült megegyeznünk. Amikor nekikezdtem az öltözködésnek, sosem gondoltam volna, hogy emellett fogunk dönteni, de jól mutatott rajtam, és mindkettőnk irányelveinek megfelelt.

– Ez nagyon szupi – lelkendezett Hyuna, miközben a hajamat fésülte. – Nem olyan kihívó, de hajaz a titkárnőruhára, így beindíthatod a fantáziáját. Mindig a legártatlanabbnak tűnő fiúk a legizgalmasabbak az ágyban.

– Még mindig nem célom az első randin lefeküdni vele – emlékeztettem, és becsuktam a szemem, amíg kijavította a vonalaimat.

Még ha akartam volna, akkor se lenne lehetőség rá. Mégis hol csinálhatnánk? Menjünk az ő szobájába, azzal a veszéllyel, hogy Hongbin bármikor ránk nyithat, vagy kérjük meg Leót, menjen le a nappaliba addig, amíg be nem fejezzük? Leo valahogy a szobámban maradt, de nem bántam, mert mióta Hongbin bekopogott hozzám az éjszaka közepén, kissé tartottam az ablakomtól.

Visszafogott, de csábító lett a külsőm, és közben nem is kellett feszengenem. A szoknya sokat mutatott a lábamból, ami szexi, a blúz viszont sokat takart a mellemből, így nem lettem hivalkodó. Ráadásul Hyuk külön kérését is teljesítettem, talpig feketében voltam.

– Na, mit gondolsz? – fordultam meg lassan Leo előtt. Leplezetlenül, tátott szájjal legeltette a szemét a combomon.

– Tök jó – nyögte ki megbűvölten, Hyuna meg mintha citromba harapott volna, halkan meg is jegyezte, hogy úgy tűnik, túl jó munkát végzett.

Tényleg nem értettem, hogy akkor most tetszik-e neki Leo, vagy sem. Úgy tűnt, kezdi elfogadni, hogy velünk lakik, de azt nem hajlandó beismerni, hogy nincs közöttünk semmi. Továbbra is biztos benne, hogy kavarunk, hiszen egy ágyban is alszunk. Szörnyű, hogy a saját nővérem nem hitt nekem.

Hyuk csodásan nézett ki. Ő is sötétbe öltözött, fekete inggel és nadrággal, külső ránézésre úgy nézhettünk ki, mintha temetésre tartanánk, bár akkor biztosan nem vigyorognék így. Én se értem, mi ütött belém aznap, de teljesen belézúgtam Hyukba. Ittam minden szavát, és bár éreztem, hogy lángol az arcom, nem szakítottam el róla a pillantásom.

A shake house terasza estére igazi, romantikus étteremmé változott, csak odabent lehetett látni italokkal duhajkodó gimiseket, odakint hozzánk hasonló, bár jóval idősebb párok falatoztak. Hyuk stake-t kért csicsókával és párolt zöldséggel, én csirkemellet ettem salátával és csípős mártogatóssal.

– Finom a csicsóka? Még sosem ettem – böktem a pálcikámmal Hyuk tányérja felé.

– Olyan, mint a krumpli. Megkóstolod?

Tényleg nagyon hasonlított az íze, csak egy kicsit volt erősebb, de el tudtam képzelni, még sült formában is. Hyuk mindenesetre jóízűen evett, reméltem, hogy ez azt jelenti, tényleg jobban van. Nem mertem rákérdezni, mert nem akartam, hogy stresszelni kezdjen. Hihetetlenül helyes volt, és nagyon előzékeny. Már amikor megérkeztünk, a karját nyújtotta a lépcsőn, a széket kihúzta előttem, és felajánlotta a zakóját, ha fáznék. Az egészben pedig az volt a legcsodálatosabb, hogy ő valóban ilyen volt. Nem megjátszotta, vagy felvette ezt a szerepet, hogy elcsábítson, Hyuk minden mozdulata önmagát sugallta.

– Sajnálom a tegnapit – kezdte. Lassan sétáltunk, és semmiségekről beszélgettünk, de valahogy ott lebegett közöttünk ez a kis feszültség, és örültem, hogy végre túlesünk rajta.

– Nincs mit sajnálnod rajta. Nem tehettél róla. Remélem, már jobban vagy.

– Ezt a hetet kihagyom, és pihenek. Nem akarok játszani az egészségemmel, a tanulást be tudom hozni hétvégén is.

– Segítek, ha valamit nem értesz – ajánlottam fel. Semmi hátsószándék nem volt benne, de Hyuk szélesen elvigyorodott.

– Cseles.

Már éppen tiltakozni akartam, amikor lágyan odahúzott magához. Nem tartott erősen, a karjai szinte csak a ruhámat simították, mégis jól esett az ölelése. Nem csókolt meg, hagyta, hogy én döntsek. Pontosan ez különböztette meg Hongbintól. Hyuk megteremtette az alkalmat, de rám hagyta, hogy megtegyem a következő lépést.

A magas sarkúmban alig kellett pipiskednem, hogy elérjem a száját, és amikor megtörtént, mintha hirtelen tomboló nyár lenne, megszűnt a hűvös szél, és átvette a helyét a forróság. Zavarban voltam, és kételkedtem abban, hogy jól csinálom-e, de Hyuk nem távolodott el, csak kicsit határozottabban viszonozta a próbálkozásomat, és egészen a karjába zárt.

Amikor elválltunk, egy ideig még néztük egymást, kísérletet téve arra, hogy kiolvassuk a másik szeméből a gondolatait, de csak tiszta boldogságot láttam Hyukéban. Reméltem, hogy ő se talál mást, mint elégedettséget.

– Jihyun, én elég zűrös pasi vagyok, de lenne kedved a barátnőmnek lenni? Talán nem őszülsz meg mellettem.

– Azt se bánom, ha megőszülök – pecsételtem le a kapcsolatunkat, egy boldog, önfeledett csókkal. – Nagyon jó hajfestékek vannak. Milyen hajszínt szeretnél?

– Így tökéletes vagy. Tökéletesen gyönyörű.

Mit mondhatnék? Boldog voltam. Maradéktalanul boldog.