Jihyun:
Beletelt egy
hétbe, hogy Leo legálisan is odaköltözhessen hozzánk, és az első családi
vacsora nem sikerült túl rózsásan. Vasárnap este volt, a fejünk felett már ott
lebegett a hétfő ijesztő bárdja, ráadásul mindenkinek szokatlan volt, hogy
eggyel többen ülünk az asztalnál. Leo a szokásos összehúzós testtartását vette
fel, mintha el akarna tűnni, de Hyuna sakkban tartotta a villódzó zöld
szemeivel, és folyton hibázott tőle a fiú. Kiejtette a kezéből a pálcikát,
összekoccintotta a poharát a tányérral, beleejtette a szalvétáját a levesbe, és
egyéb bénaságok, amiket a zavara okozott. Apa meg az egészből semmit nem vett
észre, csak szívélyesen megpaskolta olykor Leo vállát, mintha bíztatná, de ő is
kevesebbet evett a főztömből.
– És hol fog
Leo aludni? Jihyun ágyában? – szította a tüzet a nővérem.
– Hol
szeretnéd, kicsim? – fordult felém apa.
Ez hihetetlen.
Egy normális apa erre fejhangon elkezdett volna kiabálni, hogy „Csak a
holttestemen keresztül”, de az enyém egyszerűen megkérdezte, hogy mit
szeretnék. Oké, hogy a nővérem pasizott, de tényleg nem tudta, hogy még sosem
volt senkim?
– Nekem
tökéletes a kanapé is – szólt bele a beszélgetésbe Leo szendén.
– Jaj, fiam,
ne viccelj! Én laza vagyok. Nyugodtan aludhatsz a lányom szobájában, csak
védekezzetek, jó? Még nem állok készen a nagypapaságra.
Mind a ketten
meg akartunk halni. Hyuna csak úgy félig temette magát, hogy ekkora marha az
apja, a másik oldala majdnem felrobbant, és még a fagylaltot sem ette meg,
pedig tudtam, hogy imádja. Dühös léptekkel feltrappolt az emeletre, és magára
zárta a szobáját. Leo megpróbálta elmagyarázni, hogy ez az egész egy hatalmas
félreértés, és köztünk TÉNYLEG nincsen semmi, de apa nem hitt neki, és végül
mindketten a szobámban végeztük.
Leo ott állt
az asztalom mellett egy nagy kupac ágyneművel, teljesen tehetetlenül. A
franciaágyamba simán elfértünk volna mindketten, de akkor is furcsa lett volna
együtt aludni az osztálytársammal. Leo nem az a típus, aki összefogdosna a
takaró alatt, de ez akkor is kellemetlen.
Hallottam,
hogy Taekwoon motyog valamit, ahogy leteríti a földre az ágyneműjét, de nem
értettem teljesen. A csupasz talpam alatt hideg volt a padló, és ha Leo a
takaróján feküdt, nem volt mivel takaróznia. Nem akartam, hogy megfázzon.
– Ne aludj a
földön! – mondtam neki, és felkapcsoltam a kislámpát az éjjeliszekrényen. – Ma
éjjel aludjunk együtt, holnap beszélek apával.
– De… én… Nem
akarom, hogy… – kereste a szavakat Leo. A szomszéd ház felé lesett, de
kételkedtem benne, hogy Hyuk azzal töltené a szabad estéjét, hogy utánam
leskelődjön. A sötétítőfüggöny egyébként is jól takart, nem lehetett
röntgenszeme, hogy átlásson rajta.
– Nem gond. Tényleg.
Csak aludjunk már – kapcsoltam le indulatosan a lámpát.
Leo
majdhogynem vigyázzállásba feküdt be mellém, szigorúan az ágy szélére.
Belemosolyogtam a sötétbe, és hátat fordítottam neki, de sehogy sem jött álom a
szememre. Hiába lett teljes sötétség, a lélegzetéből ítélve ő sem aludt.
Mindketten forgolódtunk, és a csend egyre kínosabbá vált.
– Leo,
szerinted Hyuk megbocsát nekem? – kérdeztem végül rá a legnagyobb dilemmámra.
– Nem tudom.
Ez Hongbintól is függ.
– Miért függne
tőle? – ültem fel hirtelen. – Mi ő az anyja?
– Valami
olyasmi – nevette el magát Leo. – Nagy befolyása van Hyukra, bár nem hiszem,
hogy korlátlan lenne a hatalma. Még van esélyed.
Nagyot
sóhajtva huppantam vissza a párnámra. Olyan jó lett volna, ha Hyuk megbocsát.
Kissé úgy éreztem, igazságtalan velem. Engem is meglepett Leo csókja, nem arról
van szó, hogy előre megbeszéltük volna, hogy így tesszük féltékennyé Hyunát.
Hyuk mégis úgy kezelt engem, mint aki csak úgy odaadja a testét mások tervéhez.
Nemrég ismertük egymást, nem várhattam el, hogy tudja, milyen elveket követek,
de azt hittem, ennyi már számára is világos.
Hirtelen ért a
hang, és hatalmasat ugrottam, amikor valaki megkopogtatta az ablakomat. Azonnal
Leóhoz húzódtam, aki lassan kiszállt az ágyból, és lábujjhegyen megközelítette
a függönyöm. Amikor elhúzta, a nyakamig felrántottam a takarót, és nagyon
reméltem, hogy a késői látogató odakint marad.
– Te hülye
vagy? – kérdezte Leo magasan. Amikor kitárta az ablakomat, egy sötét pulcsis
alak ugrott be rajta. – Mit keresel itt, Hongbin? Ez Jihyun szobája.
– De ahogy
látom, már a tiéd is – porolta le a térdét az érkező.
Komolyan! Hogyan gondolta ezt? Csak úgy
bemászik az ablakomon, mintha csak kizárta volna magát a házból. Nem is lakik
itt!
– Mit
szeretnél?
– Nem megyünk
el inni?
– Holnap
iskola, és te már most dülöngélsz a piától. Hogy tudtál ilyen állapotban
felmászni ide?
– Mióta zavar
téged, hogy másnap suli van-e, vagy sem?
– Most már itt
lakom. Mások lettek a szabályok.
Szinte láttam,
ahogy Hongbin megforgatja a szemeit. Nem akartam korlátozni Leo szabadságát, de
abban igaza volt, hogy ha velünk akart lakni, akkor alkalmazkodnia kellett az
életstílusunkhoz. Hyuna hétvégén végeláthatatlanul bulizott, de vasárnap este
alvás volt, különben egész héten rosszul teljesítünk a suliban. Leóra ráfért
volna némi javítás, a jegyei erősen a közepesen stagnáltak, pedig ennél sokkal
értelmesebb volt.
– Ti egy
ágyban aludtok? – kapcsolta fel a kislámpát Hongbin az éjjeli szekrényen.
Pofátlanul otthon érezte magát.
– Ez átmeneti
állapot – informáltam. – Egyébként is, mi közöd hozzá?
– Nekem?
Semmi. Az öcsémnek? Hát… őt biztosan rosszul érintené.
Néha ellenállhatatlan
vágyat éreztem arra, hogy Hongbin arcába üssek egyet. Miért kellett így húznia
az idegeimet? Pontosan tudta, hogy mennyire fontos nekem Hyuk véleménye.
– Mit akarsz?
– Nem is tudom
– simított végig a takarón játszadozva Hongbin, majd egészen rám mászott. A
szívem hevesen vert, ahogy megcsapott a parfümjének intenzív illata, és
próbáltam a takaróba burkolózni, de a kezét így is éreztem a derekamra
markolni. – A nővéred már megvolt. Lehet, hogy követned kéne?
– Hongbin –
emelte fel egy kicsit Leo a hangját, de a barátja leintette.
– Csak ki
akarok próbálni valamit.
Erősen
csattant a csókja a számon, és mozdulni sem tudtam tőle. Forró és erőszakos
volt, de nem próbálta meg átnyomni a nyelvét a számba, egyszerűen csak
összenyomta az ajkainkat, hogy aztán úgy szakadjon el tőlem, mintha megégettem
volna. Hongbin nevetett, annyira, hogy még az ágyról is leesett. Furán
viselkedett. Ennyit ivott volna? –
gondoltam, miközben letöröltem a számat. Nagyon kezdett elegem lenni abból,
hogy az engedélyem nélkül csókolgatnak.
– Áh,
szétszakad a fejem! – dörzsölte meg a homlokát Hongbin kacagva. Az arca
eltorzult a fájdalomtól, a szája és a szeme mégis mosolygott. Hihetetlenül
félelmetesnek tűnt.
– Hongbin,
gyere, menjünk! – húzta fel a földről Leo. – Hazakísérlek, jó?
A veszélyesebb
szomszédomat úgy kellett támogatni, mint aki nincs magánál, és abból ítélve,
ahogy viselkedett, valami nem stimmelt vele. Eszembe jutott az anyjuk furcsa
személyiségváltásai, és kezdtem félni, hogy Hongbin se teljesen tiszta elméjű.
Az biztos, hogy a dührohamai nem természetesek, és most is hihetetlenül
ambivalensen viselkedett. Ha beteg, akkor Hyuk sincs biztonságban mellette.
Hongbin:
– Hongbin… –
kezdte Leo, de megragadtam a vállát, és mélyen a szemébe néztem.
– Nyugi, jól
vagyok. Csak Hyukot idegesítem.
– Jó ötlet ez?
Elég ijesztő vagy. Biztosan minden rendben?
– Kicsit
zaklatott vagyok, de majd holnap elmesélem. Most menj aludni. Jihyun már vár.
Arra
számítottam, hogy Hyuk majd a szobában támad rám, de elég volt belépnem a
nappaliban, és a következő pillanatban már át is estem a dohányzóasztalon. Hyuk
hátracsavarta a karom, és beletérdelt a derekamba. Tajtékzott a dühtől.
– Miért
csinálod ezt velem? Mire jó ez neked? – üvöltött rám. – Miért az én csajomra
hajtasz rá?
– A te csajod?
– szűköltem a szorítása alatt. – Akkor miért Leóval alszik helyetted?
Gyerekkorunkban
előfordult, hogy összeverekedtünk, de Hyuk még sosem volt ilyen erős. A düh
felerősítette, és bár elvileg én voltam jobb fizikumú kettőnk közül, mégsem
bírtam lerázni magamról. A lapockámba nyilalló fájdalom egyre
elviselhetetlenebb lett, és kezdtem úgy érezni, Hyuk tövestül kitépni a karom.
– Hogy volt
képed megcsókolni? Hogy merted? – szorított rá a csuklómra. Ez volt az utolsó
csepp a pohárban.
Minden erőmet
összegyűjtve ledobtam a hátamról, de ezzel a mozdulattal jól be is vágtam a
kezem az asztalba. Összegörnyedve szorítottam magamhoz a karom, és nagyon
reméltem, hogy semmim nem tőrt el. Reggelre biztos voltam benne, hogy kék-lila
folt leszek, ha Hyuk ezt tovább folytatja.
– Mi ez a zaj
már? – jött ki anya a szobájából. A ruhájából ítélve Mandy állt előttünk, és
nagyon bosszús volt, amiért felvertük az álmából.
– Csak
veszekszünk Hyukkal – válaszoltam.
– Mint az
óvodások – jegyezte meg rosszállóan, majd visszament a szobájába. Még
szerencse, hogy vele nem kellett törődnöm. Ritka pillanatok egyike, de Mandy
nyugodt volt.
Hyuk
engesztelhetetlenül dühös lett rám, de legalább már nem akart agyonverni, csak
makacsul elhárított minden békülési akciót. Nem akartam ennyire megbántani,
csak cselekvésre akartam ösztökélni. Ha
sokat szarozik, valaki lecsapja a kezéről a lányt, ráadásul ha összejönnének,
akkor Leónak se kellene olyan sok időt mellette lennie. Megbíztam benne,
tudtam, hogy nem pletykálná el a titkom, de Jihyun mégis csak nő volt, ráadásul
Hyuna miatt sakkban is tudta tartani a barátomat. Nem bíztam egyetlen nőben
sem. Bármit ki tudtak szedni az ember fiából, ha elővették a női praktikáikat.
Jihyun:
Nem
mondhatnám, hogy jól aludtam az esti látogatás után. Sokáig nem tudtam zöldágra
vergődni az érzéseimet illetően. Abban biztos voltam, hogy megdöbbentem, de azt
nem értettem, hogy miért vert olyan hevesen a szívem. Hongbin jó pasi, és
mindenkinek imponál, ha vonzónak találják, de nem kellett volna ennyire
lefagynom. Küzdenem kellett volna, pofon vágni, kiabálni vele. Erre nem tettem
mást, csak tátogtam, mint egy folyami ponty.
– Ma mi adunk
elő Shimnek – vakarta meg a tarkóját Leo az iskolába menet. Teljesen kiment a
fejemből a kiselőadás, és egyszer se vettem át vele a részét.
– Tudod? –
kérdeztem bűntudatosan.
– Persze. Csak
abban reménykedem, hogy nem fogok leblokkolni.
Jót tett
nekem, hogy első órán csak N-et láttam az osztályból, még nem készültem fel rá,
hogy találkozzak a Han testvérek valamelyikével. Mindegy, hogy melyikük jön be
az iskolába. Hyuk előtt el akarnám ásni magam, Hongbin tekintete pedig biztosan
lángra lobbantana. N észrevette, hogy valami nem stimmel velem, hiszen a
legegyszerűbb feladatokat se tudtam megoldani, és össze-vissza kapkodtam,
amikor a tanár felszólított.
– Jihyun,
minden oké? Olyan fáradtnak tűnsz – állt meg egy automatánál, és vett nekem egy
pohár kávét. N vagy ráhibázott, vagy tökéletes megfigyelő, de pont annyi cukrot
és extra tartalmat kért bele, ahogy szerettem.
– Rosszul
aludtam az éjjel.
– Van ennek
bármi köze Hongbinhoz?
– Miért lenne?
– Kicsit úgy éreztem magam, mint akit rajtakaptak a fiújával. Honnan tudta N,
hogy Hongbin miatt vagyok kiakadva? Rá van írva a homlokomra, hogy
csókolóztunk?
– Apámmal
gyakran megyünk madár lesre az erdőbe, főleg ha jó az idő, és tegnap láttam
Hongbint a tisztáson. Mintha magában beszélt volna. Elég furán nézett ki, és
mivel te a szomszédja vagy, gondoltam, otthon is csinált valamit, amiért nem
tudnál aludni.
– Igen, elég
hangosan hallgatta a zenét – hazudtam. Hongbin úgy viselkedett tegnap, mint egy
holdkóros, és láthatóan ezt nem csak én és Leo gondoltuk így. Egyre jobban idegesített
az állapota.
Testnevelésen
végül sor került a szembesülésre, és legnagyobb megkönnyebbülésemre Hyuk
ácsorgott a tornasor elején. Nem nézett rám, durcásnak és sértettnek tűnt, de
legalább ő jött iskolába, és nem kellett Hongbin miatt feszengenem. Nem
tudhattam biztosra, hogy Hongbin mit mondott el neki, és mit titkolt, de azt
akartam, hogy tudja, mi történt az este. Ha tőlem hallja, talán értékeli, hogy
őszinte vagyok, és csak másodkörben fog ribancnak hinni.
– Hyuk,
beszélhetünk? – kaptam el az öltözőből kijövet.
– Rendben.
Menjünk a tetőre!
A torkomban
dobogott a szívem, ahogy felfelé tartottunk a lépcsőn. Úgy szerettem volna
visszatekerni a kapcsolatunkat a leós eset elé, de nem volt időgépem, és Hyuk
egyébként is előbb vagy utóbb megharagudott volna rám. Hongbin láthatóan
mindent elkövetett azért, hogy ne jöhessünk össze.
– Tegnap
Hongbin és én… – kezdtem, de Hyuk félbeszakított.
– Tudom,
mondta. És azt is tudom, hogy te nem akartad. Sajnálom, hogy ennyi bosszúságot
okoz.
Ez meglepett. Hyuk
elismerte, hogy nem vagyok olyan rossz, mint tűnik, vagy egyszerűen csak
tisztában volt, hogy milyen a bátyja? Nem tudtam eldönteni, de örültem a
fordulatnak. Egy lépéssel közelebb kerültem ahhoz, hogy kibékítsem.
– Hyuk… –
kezdtem volna bele a békítő szövegbe, de Hyuk megragadta a kezem, és belém
fojtotta a szót.
– Gyere el
velem randizni – bukott ki belőle. – Holnap. Menjünk el moziba, és nézzünk meg
egy filmet.
Sokkoló
változás volt, de hülye lettem volna nemet mondani. Neki lett volna oka
haragudni, mégis nyitott felém, és ezt nem szabadott elszalasztanom. Persze ez
még nem jelentette azt, hogy minden rendeződött, és lesz is belőlünk valami, de
a remény megmaradt.
Kémián és
rajzon alig voltam magamnál, folyamatosan a másnap járt a fejemben, hogy milyen
ruhát fogok felvenni, mit mondok majd Hyuknak, és egyébként is hogyan kellene
kulturáltan ennem a pattogatott kukoricát. Csak irodalmon sikerült
visszatalálnom az iskolába, akkor ugyanis Leo feszültsége szinte csípte a
bőröm.
– Nyugi, jó
leszel – bíztattam. – Csak gondolj arra, hogy nálam gyakorlunk.
Ravi nem tűnt
idegesnek, széles mosollyal az arcán sétált előre, és csak egy apró cetli volt
nála vezetőnek. León látszott, hogy mindenhol szívesebben lenne, mint a
tanteremben, izzadt, vöröslött az arca, és remegett a kezében a papír.
– Az orosz
felvilágosodás irodalma… – kezdte színtelen hangon. Shim úr rosszállóan
felnyögött, és hátradőlt a székében, mint aki kész bedobni egy jó kis délutáni
szunyát a tanóra kellős közepén.
Leo
végigpásztázta a termet a szemével, hogy némi bíztatást kapjon. Az utolsó
padból nem láttam a többiek arcát, de Leo pillantása megállt Hyukon és Kenen,
majd rám vándorolt. Feltartottam neki a mutatóujjam, és ösztökéltem, hogy
bátran folytassa.
– …igazán
meghatározó volt nemcsak az országában, de egész Európában, ugyanis Tolsztoj
Ivan Iljics halálát több nyelvre is lefordították… – folytatta Leo hangosan és
érthetően. Nem is kellett már neki a szöveg, fejből tudta az egészet, még az
évszámokban se vétett.
Leo a
többiekhez képest is megérdemelt volna egy jó jegyet, Shim mégis hármast adott
a feleletére, Ravi viszont ötöst kapott. A rapper megpróbált jobb jegyet
kicsavarni a goromba tanárból Leónak, mondván, mindnyájan dolgoztak vele, de
zárt ajtókon kopogtatott.
– Nem baj,
ügyes voltál – paskoltam meg Leo vállát.
– Tíz évet
öregedtem – fújta ki magát, és leitatta a homlokáról az izzadtságot. – És azt
hiszem, fogytam is egy keveset.
– A végén még
elfogysz – nevettem fel. Leo nagyon vékony volt, ami jól állt neki, de éppen a
határon táncolt. A magassága miatt egyébként is hosszúnak tűntek a végtagjai,
ha még ennél is karcsúbb lenne, már átcsúszna csontvázba.
Szünetben
mindenki gratulált Raviéknak a jó szereplésért. A kis csapat összegyűlt Hyukék
asztala körül, és ezúttal Leo is csatlakozott. Úgy tűnt, kezdik elfogadni, és
bár ez csak a magról volt elmondható, előrehaladásnak éreztem. Az osztályt nem
csak N, Ken, Ravi és Hyuk alkotta, de ők voltak a legbefolyásosabbak. N az
osztályelnök, irányítja a csapatot és alkudozik a tanárokkal, nem árt vele
jóban lenni. Ken az osztály bohóca, de van tekintélye, és ha valakit kedvel,
akkor arra a többiek is felfigyelnek. Ravi mindenkivel jóban van, de ahogy
észrevettem a többi fiú viselkedéséből, az menőnek számít, aki vele lóg. Hyuk a
rendes fiú, a lányok kedvence, sokan szeretnének a közelében lenni, mégis
nagyon keveseket enged közel magához. Leo státusza az osztályban láthatóan
emelkedésnek indult.
Hazafelé
tartva Taekwoon kimondottam boldognak tűnt. Ezt még az sem ronthatta el, hogy
Hyuna morcosan nézett rá egész úton. Shim ellen megnyert egy csatát, és habár
nem kapott rá jó jegyet, sikerült teljesíteni a feltételeket. Nagyon reméltem, hogy
a mi internetes kis csalásunk is be fog válni. Még semmit nem gyakoroltunk
ezzel kapcsolatban, és Honbin állapota egyébként is aggasztott. Hajlandó lesz
részt venni a tervben egyáltalán?
– Hyuk, lassan
mi is elkezdhetnénk készülni. Tudod, Hongbinnak el kellene készülnie a részével
– fordultam a szomszédunkhoz. Szándékosan fogalmaztam ilyen ködösen, nem
akartam, hogy előre kitudódjon a tervünk.
– Már átvettük
egyszer, de az elég színtelen lett, úgyhogy megpróbálom rávenni, hogy… – Hyuk
hirtelen torpant meg. Erősen pislogott, mintha nem látna rendesen, és Leo még
pont idejében fogta meg a könyökét, így Hyuk csak egy kicsit ütötte meg magát.
Nem ájult el teljesen, de azt sem mondhatnám, hogy igazán magánál volt.
Motyogott
valamit egy orvosról, meg hogy nem akarja, hogy börtönbe kerüljenek, de nem
tudtam semmi értelmeset összerakni belőle. Ijesztő volt így látni. Kicsit az
anyját idézte, amikor személyiségeket váltott, és az egyik mondata átcsúszott a
másikba, teljesen más jelentéssel és színezettel.
Ketten támogattuk
Hyukot a teraszig, Hyuna az ajtót nyitotta. A ház kihaltnak tűnt, pedig
Hongbinnak valahol az emeleten kellett lennie, az anyjuk pedig a legtöbb időt a
szobájában töltötte, mégsem bukkant elő egyik sem.
– Leo, szólj
már Hongbinnak, hogy segítsen! Én nem tudom, mit kell csinálni ilyenkor –
zavartam fel a fiút az emeletre, de még a lépcső feléig se jutott, amikor Hyuk
kiabálni kezdett.
– Ne! Ne! Nem
akarom. – Ahogy forgolódott leesett a kanapéról, és valami láthatatlan dolgot
markolászott az asztalon. – A gyógyszer. A… a… – Hyuk, mintha fuldokolt volna,
nem bírt rendesen beszélni.
Leguggoltam
mellé, és simogattam a hátát, mert elborzasztott, hogy nem tudok segíteni neki.
Mégis mi a fene történt velünk? Miért
viselkedik ilyen furán mindkettő?
– Hagyjátok
békén! – szólalt meg egy mély, női hang a hátunk mögül. – Majd én foglalkozom
vele. Most menjetek! Mindnyájan.
Mandy
erőszakosan kitessékelt minket a házból, és még ránk is csapta az ajtót.
Részben értettem, amiért nem akarja, hogy esetlenül bámuljunk, részben azonban
dühített a viselkedése. Hyuk szerint ő volt a legrosszabb személyiség, nem
szívesen hagytam vele.
– Ez mi a
rohadt élet volt? – tört ki a kérdés a nővéremből. – Ők is zakkantak, nem csak
az anyjuk?
– Ne beszélj
így róluk! – pirított rá Leo haragosan a nővéremre. Hyuna köpni-nyelni nem
tudott, amiért a rajongója így beszélt vele.
Mindhárman
feszülten mentünk haza, és a nyugtalanságunk nem akart oszlani. Hyuna hangosan
hallgatta a zenét a szobájában, Leo hosszú köröket rótt a szőnyegemen, én az
ablakon kémleltem át Hyuk szobájába, de nem láttam mozgást. Nagyon reméltem,
hogy minden rendben van odabent. Kihívni a mentőket nem lett volna okos dolog,
mert Hyuk irtózott az orvosoktól, de legalább Dr. Gamnak szólhattunk volna.
– Leo,
emlékszel, hogy mit mondott az iskolaorvos? Nem lehet, hogy örököltek valamit
az anyjuk betegségéből?
– A
személyiségzavar nem olyan, mint a cukorbetegség, hogy örökölhessék a hajlamot.
Leo egy percig
sem titkolta, hogy tudna a dologról, bár Hongbin barátjaként ez talán nem is
volt olyan meglepő. Mégis, így kimondva olyan ijesztő volt ez a szó.
Személyiségzavar. Tudtam, hogy mi ez a betegség, testközelben láthattam abban a
házban, de vajon el tudnám viselni? Ha kiderülne Hyukról, hogy néha nem önmaga,
akkor is randira készülnék vele? Hongbinból teljesen kinéztem, hogy valami
nincs rendben vele, bár azt nem hittem, hogy élne benne egy másik valaki, mert
csak egy oldala volt, a bunkó, idegesítő, nagyképű szemétláda. Az, hogy Hyukot
szerette, nem javított rajta semmit a szememben.
– De
valamilyen mentális betegségük van, ha pszichológushoz kell járniuk.
– Jaj, Jihyun,
gondolkozz már! Persze, hogy járniuk kell. Szerinted nincsen hatással rájuk az
anyjuk betegsége? Még a pszichológusok is járnak pszichológushoz, hogy kezelni
tudják azt a sok szart, ami a nyakukba szakad a betegektől.
Leo
mondandójában volt valami, de ez még nem magyarázta meg azt, amit nemrég
láttunk. Hongbin előző nap holdkórosként mászkált az erdőben, és a szobámban is
irracionálisan viselkedett, Hyuk pedig ma egyszerűen összeesett, és valami
furcsa rohamot kapott. Ha ez a kettő nem
függ össze, akkor megeszem a papucsomat!
– Hongbin most
írt üzenetet – tartotta felém a képernyőt Leo egy pillanatra, majd felolvasta a
tartalmát. – Köszi, hogy próbáltatok figyelni Hyukra. Bemegyünk a dokihoz.
Újra kilestem
az ablakon, de csak Hongbint láttam, amint beszáll a volánhoz, és elhajt.
Nagyon reméltem, hogy egészségesen hozza vissza Hyukot. Az sem érdekelt, ha nem
megyünk moziba, csak legyen jobban.
Hyuk:
Dr. Gam ugyanazt
mondta, amit én is gondoltam magamról, hogy egy hatalmas idióta vagyok.
– Hyuk, hogy
gondoltad, hogy orvosi utasítás nélkül veszed be anyád gyógyszerét? Nem viccből
van beleírva a tájékoztatóba, hogy az orvos javaslatait követve kell szedni. Ez
ráadásul erős gyógyszer, csak vényre kapható, és… Nem is értem, hogyan lehettél
ilyen felelőtlen. Ha problémád van, hozzám kellett volna fordulnod.
– Mert maga
pont olyan, akihez fordulni lehet – vetette közbe Hongbin gúnyosan. – Inkább
azt mondja meg, hogy mi ilyenkor a teendő.
Akármilyen
fura is volt, Hongbin nem gyűlölte annyira a dokit, mint mutatta. Inkább csak
csalódott benne. Mindkettőnknek jól jött volna egy olyan felnőtt, akiben
megbízhatunk, és aki ismeri a helyzetünket, de Dr. Gam csak potenciális pacienseket
látott bennünk, nem voltunk semmi többek számára, mint még több receptírás.
– Nyugalmi
környezet és sok pihenés a legfontosabb. A legkisebb érzelmi megpróbáltatás is
kibillentheti az egyensúlyt. Írok igazolást az iskolába.
– Nem… –
kezdtem, de Hongbin belém fojtotta a szót.
– Elég csak a
holnapi napra. A suli a legnyugodtabb környezet most számunkra, és saját
kezűleg fogom garantálni, hogy Hyuk holnap egész nap az ágyban lesz.
Ez nem
hangozott jól. Nem akartam egész nap az ágyban lenni. Randim volt Jihyunnal,
ráadásul szörnyen megijedhetett miattam, meg kellett nyugtatnom, és lehetőleg
feltérképeznem, akar-e még egyáltalán a közelemben lenni. Láttam már anyát
vergődni a földön, és mindig jegessé fagyasztott tőle a félelem, el sem mertem
képzelni, hogy mit érezhettek a lányok, amikor nem voltam magamnál.
– Doktor úr,
egyébként, ha én is szeretnék stabilizáló gyógyszereket, akkor… – köszörültem
meg a torkom, de Hongbin azonnal lecsapott a lehetőségre.
– Nem akarunk
semmilyen gyógyszert.
– Én… – bennem
akadt a szó. Majd’ szétrobbant a fejem, és újra elkezdett homályosodni a
látásom.
Végigfeküdtem
a kanapén, és mélyeket lélegeztem, de a gyomrom kavargott, és tésztaszerűnek
éreztem a végtagjaimat. A szoba ringlispíl módjára forgott, és egyre sötétebb
lett, olyannyira, hogy végül már nem is láttam semmit, csak árnyakat. Mintha
jégverembe kerültem volna, vacogtam, a szőrszálak égnek meredtek a karomon.
Valamilyen szinten tisztában voltam vele, hogy éppen hallucinálok, és ez csak a
gyógyszer mellékhatása, de attól még féltem az engem körbevevő füstszerű
lényektől. Amikor megéreztem Hongbin érintését a csuklómon, először
megugrottam, de aztán szépen lassan átjárt a melegség. Ha rá koncentráltam,
visszataláltam a valóságba. Sokáig kellett még fekve maradnom, hogy az infúzió
lecsöpögjön, és bár Hongbinon érződött, hogy legszívesebben kitépné a karomból
a tűt, visszafogta magát, és belátta, hogy ez az én érdekemet szolgálja.
– Hongbin,
neked is nyugodtnak kell lenned, hogy ne stresszeld az öcsédet – tolta fel az
orrán a szemüveget Dr. Gam.
– Majd
igyekszem – vetette oda Hongbin, ahogy kimentünk a rendelőből. Úgy éreztem
magam, mint akit kimostak, majd a centrifugában átforgattak párszor. Alig
bírtam állni a lábamon, Hongbin ereje nélkül biztosan csúszva jutottam volna el
az autóig.
– Binie, nem
maradhatok otthon holnap – suttogtam. Lángolt a homlokom, és újra izzadni
kezdtem, úgyhogy egy ideig még nem indultunk el, Hongbin megvárta, kidobom-e a
taccsot, mielőtt beindította volna az autót.
– Miért nem
örülsz? Lesz egy egész napod készülődni a randira, és Jihyunnak is lesz ideje
gondolkodni. Arról nem is beszélve, hogy egyébként is szarul vagy. Szerintem
minimum délig aludni fogsz.
– Akkor menj
be helyettem te. Nem jó, ha mindketten hiányzunk.
– Mintha olyan
sokat számítana, hogy bent vagyok-e vagy sem. Úgyse fogok leírni semmit. Nekem
is kell a pihenés. Mindketten otthon maradunk, és kész.
Durcásan
összehúztam magam, és megpróbáltam láthatatlanná válni. Szörnyen ostoba ötlet
volt lenyelni azt a bogyót, de megijedtem. Este kimaradtak epizódok, voltak
olyan pontok, amikor nem tudnám megmondani, hogy mit csináltam. Ha máskor
hasonló történt, utólag beugrottak jelenetek, de most semmi. Az égvilágon
semmi, csak újból és újból kemény falaknak ütköztem, és a fejfájásom felerősödött.
Még akkor se ugrott be semmi, amikor Hongbin mesélt.
– Hyuk, soha
többé nem csinálhatsz ilyet, megértetted? – kérdezte Hongbin, amikor
leparkoltunk.
Anya régi
kocsija csoda, hogy nem esett össze, de ilyenkor nagy szükség volt rá. Anya is
került már olyan állapotba, nem is egyszer, hogy autóval kellett a dokihoz
vinni. Igaz, hogy Hongbinnak még csak félhivatalos jogsija volt, de ez aligha
számított ilyen esetekben.
– Megijedtem.
– Tudom, hogy
ez az én hibám is. Félsz, hogyan reagálnék bizonyos dolgokra, de inkább mondd
el, ha nyomaszt valami. Nem fogom megakadályozni, hogy orvoshoz járj, ha attól
jobban érzed magad, még ha nem is értek vele egyet. De ne akciózz a hátam
mögött, mert azzal csak összekavarod a dolgokat. Nincs kire számítanunk
egymáson kívül.
– Nem csinálok
többé ilyet, megígértem. Sajnálom, hogy csalódnod kellett bennem.
Hongbin
ölelése meleg és bíztató volt, amilyen régen anyáé is. Szégyelltem magam,
amiért így viselkedtem. Igaza volt, meg kellett osztanom vele a kétségeimet,
különben felrobbanok, vagy hasonló ostobaságokat csinálok, mint most.
– A barátnőd
valószínűleg figyelni fog az ablakból, úgyhogy ha kiszállsz, széles mosoly és
egyenes tartás – kacsintott rám Honbin, és kikötötte a biztonsági övem.
Jihyun valóban
ott volt az ablakban, és amikor felintegettem neki, mintha kicsit
megkönnyebbült volna. Az biztos, hogy volt még mit megbeszéltünk, de annak a
társalgásnak még nem érkezett el az ideje. Előtte ki kellett aludnom magam, és
lehetőleg elég stabilnak lenni ahhoz, hogy ne jöjjön rám egy újabb roham. Jaj! Bárcsak ne remegne úgy a lábam minden
pillanatban, amikor Jihyun rám mosolyog! Sokkal könnyebb lenne nyugodtnak
maradni.




Két föcioldal között végre volt időm elolvasni ezt a csodát *-*
VálaszTörlésMég mindig Leo a kedvencem. Az különösen tetszett, hogy rászólt HyunA-ra és már kevésbé elvakultan szereti.
Hyuk, te meg ne legyél már ilyen felelőtlen! Mi lett volna, ha komolyabb bajod lesz, he? Istenkém.
Viszont annak örülök, hogy a sarkadra álltál és elhívtad végre Jihyunt randizni.
Amikor a HongBin csókjelenethez értem hirtelen megszólaltam a gép előtt ilyen "Lee HongBin, ha meg mered csinálni..." és a szibában lévők csak úgy pislogtak rám XD Ejj, Binnie.
Nagyon tetszett, köszi a részt! ^-^
Szörnyű, hogy te mennyit tanulsz. Töri, föci, könyvosztás, van itt minden! Részvétem...
TörlésLeo kezdi megtalálni a hangját, jót tesz neki ez az új közeg, és az, hogy bíztatást, és szeretetet kap.
A randi már időszerű volt, de mondjuk, azért kellett hozzá Hongbin ügyeskedése. Szemét volt, de ő már csak ilyen. Biztosan vicces lehetett, ahogy felkiáltottál. :)
Mit akar Hyuna Leo-tól? Ennyire bosszantja még mindig az a csók a húgával? Szeretné, ha Leo lépne valamit irányában? Ahhoz nem így kellene viselkednie, hiszen állandóan azt lesi, hol tudna belekötni, hol fog a fiú hibázni. Szegény Leo, annyira zavarban volt az ebédnél, olyan szerencsétlen volt :D
VálaszTörlésAz apa ….. hát ez vicces. Teljesen bevette a fejébe, hogy Jihyun meg Leo …. csak védekezzetek! :D
Szegény Leo, azt se tudja mit csináljon a lányok közelében, annyira zavarban van. Inkább a földön aludna, nehogy valaki félreértsen bármit is. Jihyun azonban közös ágyba invitálja, mondván úgysem csinálna semmit. Amit ott végig szerencsétlenkedtek az ágyban, alvás helyett … :D És Hongbin hogy gondolja, csak úgy bemászik az ablakon, és …. ugyanazt eljátssza, amit Leo? Ezek a fiúk mit képzelnek? Persze, hogy Hyuk-ot akarja féltékennyé tenni, mert biztos volt benne, hogy a szomszéd házból figyelte őket. Na itt már Jihyun is besokkallt :D De ez a heves szívverés kedves Jihyun, valamit jelent azért :D Azt hittem, hogy Leo behúz majd neki egyet :D :D
Mint az várható volt, Hyuk-nál elgurult a gyógyszer :D Mi volt ez a dühkitörés? Csak az anyjuk megjelenése csillapított rajta. Persze Hongbin-nak valamilyen szinten igaza van, hogy ki kell ugrasztani a nyulat a bokorból, vagyis Hyuk-ot cselekvésre kényszeríteni, ezért is volt a csók. Hyuk Leo miatt haragudott Jihyun-ra, most meg Hongbin …. De végül is csak az ő érdekében tette, hogy végre színt valljon.
No persze még egy hátsó szándék vezérelte Hongbin-t , ne legyen Jihyun sokat Leo-val, mert még véletlenül ki találja szedni belőle a féltve őrzött titkukat. Amit azért én is szeretnék tudni :D
És sikerrel is járt a kis akció :D Jihyun is magyarázná a dolgokat, de Hyuk is tudja, hogy semmi nem történt egyik fiúval sem. Hirtelen ötlettől vezérelve végre elhívja randizni a lányt. Ez az Hyukie, megy ez neked! :D
De mi a fenéért vette be az anyja gyógyszerét? Mit érzett, hogy kellett neki? Nem volt vele tisztában, hogy milyen gyógyszerek azok, hogy rá egészen másképp hatnak? Meglepett, ahogy Hongbin viselkedett az agyturkász dokival, ahhoz képest, hogy a múltkoriban hogy lerendezte. Innen is látszik, hogy csak a helyzet hozza ki belőle a durvaságot, a vadságot, valójában egy érzékeny fiú.
A lányok is gondolkodóba estek, mi van, ha a fiúk nincsenek teljesen rendben?
Zajlanak az események, erőteljesen felpörgetted a dolgokat :D
Tetszik a történet és mindig türelmetlenül várom a folytatást. Csak mostanában körülöttem is zajlanak a dolgok és mindig gyorsan elolvasom, aztán meg elmarad a hozzászólás. De csak egy darabig, mert ha késve is, de pótolom :D
Hyuna se tudja igazán, mit akar Leótól. Azt tudja, hogy idegesíti, amiért a húgára figyel oda, pedig elvileg ő tetszik neki.
TörlésAz apuka nagyon poénos, én imádom, próbálom majd többet belecsempészni.
Hongbin egy pimasz kis szemét, de ha jobban belegondolunk, folyton azon munkálkodik, hogy cselekvésre ösztönözze a testvérét. Akármennyire is tart Jihyuntól, meg attól, hogy a családjuk része lesz, Hyuk boldogsága fontosabb neki.
Hyuk most nehéz időszakon ment keresztül, a későbbiekben még lesz ennek jelentősége, meg hogy miért vette be a gyógyszert, de erről most még nem mondhatok többet.
Mindig hálás vagyok a kommentekért, érkezzenek bármikor. Köszönöm szépen.